Tovább folytatom a burjánzó gondolataim lejegyzését. Amikor ezeket a sorokat olvasod, már az összes első körös párharc lezárult, de amikor elkezdtem írni, még mindenki Luka Doncic negyedik meccsen dobott győztes kosarán ámult. Mélyenszántó gondolatokat továbbra sem kell várni, viszont néhány – helyenként érdekes – statisztikára számíthattok hajtás után.

Disclaimer 1.: a mélyebb meglátásokért továbbra is olvassátok a Kezdő 5-ön a Playoff-percek sorozatot, ahol egy-egy meccs erejéig én is szoktam írogatni. Lent linkelgetem, hogy melyik nap melyik meccsről oszthattam meg a gondolataimat ebben a rovatban.

Disclaimer 2.: a Playoff napló 1. részét ide kattintva olvashatod.

Toronto Raptors – Brooklyn Nets 4–0

A Raptors a várakozásoknak megfelelően söpréssel zárta az első kört, ami tökéletesen alakulhatott volna a számukra, ha Kyle Lowry nem sérül meg a negyedik meccsen. Ezt az összecsapást nem láttam, viszont Pascal Siakam 10 gólpasszát (karriercsúcs) mindenképpen pozitívan értékelem, még úgy is, hogy a Nets nem fejtett ki semmilyen ellenállást sem védekezésben. (Ezt látatlanul is meg merem kockáztatni, elvégre valahogy csak benyeltek 150 pontot.) Szintén pozitív, hogy Fred VanVleet csak 19 percet játszott, miután az előző meccseken 39, 43, illetve 32 percet töltött a pályán. Fontos is volt a pihentetése, mert a 76ers nem tette meg azt a szívességet, hogy kicsit tovább fárassza a Celticset.

Érdekes statisztika: a Netsben 16 pontot átlagolt Timothe Luwawu-Cabarrot, és tette mindezt 49,8-es TS% mellett.

Denver Nuggets – Utah Jazz 4–3

A negyedik meccsről részletesebben is írtam a POP-ban. Őszinte leszek, kicsit meglepett, hogy Mike Malone meghúzta a két változtatást a kezdőben, Morris előléptetését nem feltétlenül vártam, még akkor sem, ha jobban belegondolva teljesen logikus lépés volt. A Denvernek kellett még egy playmaker, és Morris történetesen az. Ez a meccs kísértetiesen emlékeztetett az első összecsapásra, ahol a Nuggets csak nagy nehezen szenvedte ki a győzelmet, viszont akkor nem volt Conley a túloldalon. Értelmetlen olyan kijelentést tenni, hogy ha Conley nem hagyja ki a széria elejét, akkor söpört volna a Jazz, de akarva-akaratlanul is ez az érzésem. Nagyon nagy csalódás a Nuggets teljesítménye, még úgy is, hogy Barton és Harris továbbra sincsen. Itt fűzném hozzá, hogy a túloldalon meg Bojan Bogdanovic hiányzik, és Snyder mégis megoldotta a pótlását.

Az ötödik meccs nagyon sokáig a Jazznek állt, már-már elkönyveltem magamban, hogy simán hozzák ezt a meccset is, de aztán Jamal Murray meglóbálta a mutatóujját, hogy „Nono, hátrább az agarakkal!”, és 33 pontot szórt a második félidőben. A negyedik negyedben teljesen összeomlott a Jazz, és ez elhozta a fordulópontot a párharcban. 4–1 helyett 3–2 lett, majd a nagyobb pihenő után egyenlíteni is tudott a Nuggets, köszönhetően a kispadjukról érkező extra lepattanózásnak, no meg persze Murray 50 pontjának. Lepattanózás, apropó: ebben a játékelemben Michael Porter Jr. extrát hozott náluk, a 7 meccs alatt átlag 7 lecsorgót szedett le, amivel csapata második legjobbja volt. És ha már Porternél tartunk, számomra teljesen érthetetlen, hogy a Jazz miért nem támadta őt annyira védekezésben az utolsó 3 meccsen, mert az első 4 összecsapáson láthatóan profitáltak ebből.

• Porter az első 4 meccsen: 25,7 perc, 10 DFGA, 57,5%-os DFG%
• Porter az utolsó 3 meccsen: 26,4 perc, 7,3 DFGA, 59,1%-os DFG%

Az utolsó meccsen is csak 8 alkalommal próbálkozott dobással úgy a Jazz, hogy Porter fogta a dobást eleresztő játékost, és ebből 5 kosár született. Érthetetlen, hogy miért nem erőltették jobban ezt a fegyvert, mikor egyébként 38%-kal dobtak. Így is megnyerhették volna az utolsó összecsapást, bár akkor most arról írhatnék, hogy a Nuggets vesztette el, mert az utolsó találkozóra már ez lett volna az igaz, miközben a párharcot meg a Jazz vesztette el inkább, mintsem a Nuggets nyerte meg. Jokicnak azért jár a keksz, ő akkor is hozta magát, amikor senki más nem, és úgy is érvényesülni tudott, hogy a Utah többé-kevésbé elvette a passzjátékát.

Boston Celtics – Philadelphia 76ers 4–0

3–0 után várható volt itt is a söprés, újat nem is igazán tudok mondani a Playoff napló előző bejegyzéséhez képest, ezért inkább néhány (szerintem) érdekes statisztikával boldogítalak.

• Amikor Jayson Tatum pályán volt, 37%-kal dobott a 76ers. Amikor ült, 47,6%-kal. Amikor Jaylen Brown ült, 32,3%-kal dobott a Philly.
• Még mindig Tatum: 27 pontos átlaga 60,7-es TS% mellett talán nem annyira meglepő, de emellett leszedett 9,8 lepattanót is, illetve a 4 meccsen összesen 3 alkalommal adta el a labdát.
• Marcus Smart mindössze 8,5 pontot átlagolt és csak 2/15 volt a triplavonalon túlról.
• 4 meccs alatt -53-as +/- mutatót hozott össze Joel Embiid.
• Az első negyedekben 11 pontot átlagolt Embiid 73,5-es TS% mellett. 34 mezőnykosarából 15 ebben a játékrészben született.
• Embiid 47 percet töltött a kispadon a szériában, ezalatt 107 pontot szerzett a 76ers, miközben a Celtics csak 101-et.
• Tobias Harris 16 gólpasszt osztott ki a 4 meccsén, és erre „csak” 5 eladott labda jutott.
• Szintén Harris: 15,8 pontját 46,1-es TS% mellett szerezte, de sokkal hatékonyabb volt olyankor a csapat, amikor ő pályán volt. Vele a Philly 53,7-es TS%-t hozott, míg nélküle 42,7-est.

Los Angeles Clippers – Dallas Mavericks 4–2

Luka, Luka, Luka. Mit is lehetne még elmondani Luka Doncicról? Talán azt, hogy a Clippers elleni negyedik meccsén 3 homályt dobott triplából, és így is ugyanúgy beleállt a hosszabbítás végén abba a hármasba, amivel megnyerte a Mavsnek a meccset. Hogy valami olyat is mondjak, amiről kevesebb szó esett, 11 dobásnál volt ő a legközelebbi védő, és mindössze 2 alkalommal találtak be ellene a Clippers játékosai. És ha már itt tartunk, Trey Burke ellen 8/14-et dobtak, ami szerintem nem annyira rossz a Mavs oldaláról nézve, viszont sokkal agresszívabban is támadhatták volna őt a Clippers játékosai. Érdekes módon Rick Carlisle valahogy mindig el tudja rejteni valemennyire a védekezésben nem annyira erős játékosait.

Nem tudom, hogy Harrell milyen állapotban van, de ezen a meccsen Boban Marjanovic kenterbe verte őt. Harrell eleve csak 18 percet játszott, illetve mindössze 2 dobást vállalt, vele a pályán pedig 19 ponttal kaptak ki. Eközben Boban 10 pontot szedett össze, a Mavs pedig +11-ben volt vele. Ha már szóba került egy rossz teljesítmény a Clippers oldaláról, akkor illik megemlíteni a másikat is, layoff P az előző 3 meccsén 11,3 pontot hozott, és ehhez egy nagyon masszív 21,3%-os mezőnymutató is tartozott.

Amiben bízhat a Clippers, hogy Rivers talált egy jól kinéző ötöst, a Jackson–Williams–George–Leonard–Morris ötössel 11 perc alatt 10 pontot vertek a Mavsre, valószínűleg látjuk még őket együtt.

Az ötödik meccs szinte szóra sem érdemes, a Clippers legyalulta a Porzi-mentes Dallast, itt Paul George javuló dobóformájának lehetett örülni. A hatodikon kicsit szorosabban alakult, de összességében szintén magabiztosan nyert a Los Angeles-i csapat, ahol Marcus Morris Sr. ismét jó példát mutatott Marcus Morris Jr.-nak. Mellékzöngeként jegyzem meg, hogy a hatalmas türhőség mellett azért abban is jó volt ebben a párharcban, amikor kosárlabdázni kellett, a 68,5-es TS% mellett hozott 12,8 pontos átlagnál többet kívánni sem lehetne egy hozzávetőlegesen ötödik opciótól. Mondjuk kellett is ez tőle Harrell kezdeti gyengélkedése miatt.

Indiana Pacers – Miami Heat 0–4

A párharc végére eljutottam arra az álláspontra, hogy nem vagyok benne biztos, hogy ebben az Indianában ettől több lett volna, és abban sem vagyok biztos, hogy Sabonis ezen változtatott volna. Nem biztos, hogy a legszerencsésebb együtt kezelni őket, de a Brogdon–Oladipo–Warren–Turner négyes szerintem összességében kihozta magából a maximumot támadásban. 75,1 pontot átlagolt ez a kvartett, és egyikük hatékonyságára sem lehetett komolyabb panasz, az előbbi sorrend alapján így alakult az egyes játékosoknál a TS%: 55,6–56,3–55,6–61,7. Oladipo természetesen hozhatott volna többet, ahogy mondjuk Brogdon is lehetett volna hatékonyabb, de Turner például olyan extra volt mindkét oldalon, amire nem lehetett volna képes Sabonis mellett, és valószínűleg Warren is kevesebb dobásból dolgozhatott volna akkor.

Tény, hogy hiányzott a litván magasember passzjátéka, lepattanózása, illetve valamit emelni tudott volna a pontszerzésen is, de ez ellen a Heat ellen szerintem rémálom lett volna védekezésben a két magasemberes felállás. Így is nagyobb hiányérzetem volt a védekezésük miatt, ami az alapszakaszban hangyányival jobb is volt Sabonis nélkül, mint vele, de itt a Brogdon–Oladipo kettős szúrta a szemem, bár utóbbi csak az első két meccsen, ahol 8/14-et dobtak ellene a Heat játékosai, és itt is inkább az volt a bajom, hogy nem tudott elégszer rákerülni a dobóra védekezésben. Az utolsó két meccse rendben volt, ott 10/27-en tartotta az ellenfeleit. Amikor Brogdon „őrizte” a dobót, 36/57 volt mezőnyből a Miami, ami testvérek között is 63,2%. Aaron Holiday sem lehet büszke a 15/25-ös védekező mezőnymutatójára, tényleg voltak bajok az Indynél hátul.

McMillan kirúgásához: hajlok arra, hogy elsietett lépés volt, alig játszott együtt a teljes keret, most sem volt Sabonis és Lamb. Nem biztos, hogy találnak nála jobb edzőt, de az új impulzusok még jót is tehetnek ennek a csapatnak.

Jobb lett volna, ha inkább a Heatet dicsérem az előző bekezdésekben, de ők „csak” tették a dolgukat, 3–0 után pedig nem odázták el a továbbjutást. Dragic nagyot ment az első körben, Butler csinálta azt, amit szokott, Adebayo is szépen teljesített, Herro pedig nagyon kellemes meglepetés volt, tőle talán senki sem várt ennyire magabiztos teljesítményt. A következő részben megkapják majd a megérdemelt dicshimnuszt.

Houston Rockets – Oklahoma City Thunder 3–3

Legutóbb még arról kellett írnom, hogy az első 3 meccs teljesen kimaradt az életemből, azóta viszont egy félidőt leszámítva végigizgultam a történéseket. Kicsit megborítva a kronológiai sorrendet, azzal az összecsapással kezdeném, amiből csak az első félidőt láttam, azaz az 5. meccsel. Ez egy nagyon bizarr meccs volt, mert a Rockets pofonegyszerű taktikát választott, teljesen otthagyták Dortot a triplánál, aki bármennyire is próbálkozott, nem tudott betalálni. Az OKC egész jól tartotta magát a nagyszünetig, a végén mégis 34 pont lett a különbség. Ez volt az a meccs, ahol Russell Westbrook visszatért, és tőle várhatóan energikus volt, bár a dobásai nem ültek. 

A 4. és a 6. meccs kísértetiesen hasonlított egymásra: James Harden mindkét alkalommal 32 pontig jutott, de a negyedik negyedben már nem volt annyira eredményes (7 és 6 pont a két meccsen, 3/7 és 1/6 mezőnymutatókkal), míg az OKC egyik kisembere extrát hozott ez idő alatt. A különbség annyi, hogy a 4. meccsen Dennis Schröder hozott 12 pontot 4/7-es mezőnymutatóval, míg a 6. összecsapáson Chris Paul pakolt fel 15 pontot a táblára 5/7 jó dobással. 

A 7. meccsen ismét a „verjen meg minket Luguentz Dort” taktikára szavazott Mike D'Antoni. Ezúttal viszont majdnem ráfáztak erre, mert az ifjú védőspecialista élete meccsét játszotta támadásban. Az 5 meccs alatt szerzett 45 pontjához 30 egységet tett még hozzá a továbbjutásról döntő ütközet során. Az egyéni tragédiája, hogy a végén pont rá jött ki a játék, hogy dobjon a győzelemért, és ez egyszer nem hagyta szabadon vállalni őt a Rockets. Mégsem gondolom, hogy rajta ment el ez a meccs, sokkal inkább rajta keresztül, és itt most Billy Donovanre gondolok, aki belement abba a macska-egér játékba, hogy Dort dobáljon, elvégre sült a keze. Azzal viszont, hogy ő mindig üres volt, a pálya többi részén hátrányba kerültek. 22 eladott labdát erőszakolt ki a Rockets, amik után 28 pontot szereztek. Lehet, hogy ez volt a jobb döntés, utólag könnyű okosnak lenni, hogy játszhatott volna többet helyette egy biztosabb kezű dobó, akit nem lehet egyedül hagyni, cserébe védekezésben sem olyan jó, mint Dort. Két gondolat:

• Schröder gyengén dobott, míg Gallinari (és Paul) nem volt elég agresszív, viszont így is megvoltak támadásban, hozzávetőlegesen hozta a Thunder a maximumot elől. Nyerhettek volna.
• James Harden pocsékul dobott, de vele +9 volt a Rockets, ami náluk a legmagasabb érték volt. Ha elfogadható hatékonysággal dob, simább is lehetett volna. Persze, nincs „ha”, meg különben is, a Thunder  és főleg Dort különösen jó munkát végzett rajta.

Még egy gyors gondolat, ami az egész szériára vonatkozik: Darius Bazley tök jó volt, bedobott 11/22 triplát, illetve 18 perc alatt 6,7 lepattanót átlagolt. Most először vannak pozitív érzéseim azt illetően, hogy egy keeper fantasy ligában draftoltam őt tavaly.

Milwaukee Bucks – Orlando Magic 4–1

A Bucks a 4. és az 5. meccsen is „húzd meg, ereszd el”-t játszott az Orlandóval. Amellett, hogy Giannis Antetokounmpo mindkétszer parádés volt, főleg arra mentek rá, hogy Khris Middleton is formába lendüljön, és ez félig-meddig össze is jött. A 4. meccs negyedik negyedében clutch volt, majd az 5. összecsapáson már egészen emlékeztetett a korábban megszokott önmagára. A túloldalon Gary Clark triplázása mindenképpen megér egy említést, bár a széria végére ő is elfogyott kívülről, úgyhogy egyszer kétpontos kísérlettel is próbálkozott már – sikertelenül.

Los Angeles Lakers – Portland Trail Blazers 4–1

A 4. meccsen bitang nagy pofonba nézett bele a Blazers, a meccs során voltak 38 pontos hátrányban is, ehhez mérten hízelgő a 20 pontos zakó. Itt kollektíven jobb volt a Lakers, bedobtak 17/39 triplát, remekül védekeztek, és még arra is jutott idő, hogy James ismét csak 28 percet töltsön a pályán. Kevesebb mint 2 perccel játszott többet a harmadik negyedben megsérülő Lillardnál. Az irányító nélkül az esélytelenek nyugalmával állhattak ki az 5. találkozóra, ahol szimpatikus, küzdős játékkal rukkoltak elő, aminek az lett az eredménye, hogy szünetben egál volt az állás. A Lakers végül bedarálta őket, hiába McCollum parádéja vagy Anthony extra teljesítménye, a jobban védekező és több lábon álló csapat nyert. Lassan már percfetisisztának érzem magam, de James 34 perces játékideje ismét az a kategória, aminek minden Lakers-szurkoló örülhet.

Érdekes statisztika: Anthony Davis a 4 győztes meccsen 5 gólpasszt átlagolt. Nem mellékesen 30,3 pontot is hozott ezeken az összecsapásokon 73,6-es TS% mellett.

Kép: Insider.com