Sokszor emlegetjük azt a kifejezést, hogy „modern center”, de ez így önmagában nehezen megfogható. A mai ligában szereplő középjátékosokat két csoportba tudjuk sorolni: az egyikbe azok tartoznak, akik csak gyűrűközeli befejezésekre használhatók támadásban, míg a másikba azok, akik valami másban is jók. Ez a „valami más” jellemzően nem (csak) abból áll, hogy a palánknak háttal is ki tud alakítani magának egy helyzetet valaki, hanem a megfelelő passzkészség és/vagy a tripladobás is a repertoár része. Velük, pontosabban azzal foglalkozom, hogy hányan vannak az ilyen típusú játékosok.

A mai NBA-ben a legtöbb centerre igaz az egyik állítás:

1. Csak a gyűrű közelében képes hatékonyan befejezni a támadásokat
2. Be tudja dobni a triplát (és rá is emeli)
3. Remek passzkészséggel rendelkezik

Akik az első kategóriába tartoznak, azoktól elvárás, hogy elit szinten szedjék a lepattanókat, illetve köréjük fel lehessen építeni egy működőképes védekezést. Ha ez nincs meg, akkor csak olyan rendszerben lehet hasznos ez a játékos, ami el tudja fedni a hiányosságait. Most feltehetném a sokmilliós kérdést, hogy akkor mennyire illeszkedik ehhez a meghatározáshoz például Andre Drummond, de az az eszmefuttatás nagyon más irányba vinné el ezt a cikket, mint amilyenbe szeretném. Most ugyanis a második és a harmadik kategória élmenőivel foglalkozom, illetve még megbolondítom az egész okfejtést annyival, hogy a védekezést is beveszem a buliba, de csak puritán módon (blokk).

Ahhoz, hogy modern centerekről beszéljünk, szükséges azt is meghatározni, hogy milyen állapothoz, időszakhoz viszonyítjuk ezt a jelzőt. George Mikan játékához képest Wilt Chamberlain is modern center volt, mert később és máshogy játszott. A példa sántít, mert utóbbi a mai értelembe véve is beleesne ebbe a kategóriába. (Ne feledjük, ő az a játékos, aki dacból kitalálta, hogy a következő évben a legtöbb gólpasszt fogja átlagolni a ligában, majd ezt véghez is vitte.) Az ellenpólus a klasszikus centerjáték, ami – nagyon leegyszerűsítve – arra épített, hogy a palánknak háttal csinálja meg és fejezze be a középjátékos a helyzeteit. A mintavétel éppen ezért 20 év lesz, mivel a kétezres évek elejére még úgy emlékszünk, hogy akkor ez a felfogás uralkodott. Noha a csúcson a '90-es években volt ez a szemlélet, de így is Shaq és Duncan fénykorától indulunk, hogy modern centereket találjunk a ligában.

A mintavétel során azokat vettem figyelembe, akik a Basketball-Referencetől megkapták a center besorolást, ezért olyanok is szerepelhetnek az adattáblákban, akik többnyire erőcsatárt játszottak, s csak a játékidejük kisebb hányadát töltötték ötösben. Az egyszerűség kedvéért maradok a „center” megnevezésnél. További kikötés volt a minimum 41 lejátszott meccs, kivéve a mosatni szezonban. (A lockouttal tarkított szezon esetében nem csökkentettem a minimumot, azt a szezont statisztikai szempontból anomáliának tartom, mivel nem a megszokott ütemben rendezték meg a meccseket, lásd még: back-to-back-to-back.) Végül a legfontosabb: per perc adatokat használtam, mert aki csak azért nem felel meg a feltételeknek, mert keveset játszik, az valami mással „kiérdemelte”, hogy ne kapjon több lehetőséget. Ez egy ilyen önkényes szűrés lett, de azt sem akartam, hogy bennem az maradjon meg, hogy Spencer Hawes volt az elmúlt 10 év egyik legjobb középjátékosa...

Jól passzoló magasemberek eddig is voltak, bár nem olyan sokan, mint az elmúlt pár évben. Sokáig – egy-egy kiemelkedő szezont leszámítva – az volt a megszokott, hogy mindössze 4–5 center volt képes 3 gólpassznál többet átlagolni, míg 5 fölé csak kivételes esetben ment bárki is. Az elmúlt években már 4 gólpassz felett átlagolnak annyian, mint korábban 3 fölött, míg összességében most szaladgál az NBA-ben a legtöbb jól passzoló magas az elmúlt 20 évből. Lehet, hogy ez így nem teljesen igaz, az viszont igen, hogy most használják a legtöbb centert játékszervezői feladatokra is. 5-nél több gólpasszt ritkán átlagolt center, ráadásul a korábbi időszakban a sokkal inkább erőcsatár Kevin Garnett tett ehhez hozzá 3 szezont, míg idén Nikola Jokic csinálhatja meg zsinórban harmadszor, hogy eléri ezt a határt.

Az a trend teljesen újszerű, hogy a középjátékosok közül egyre többen állnak bele a triplákba. Noha korábban is előfordult egy-egy kivétel, de az elmúlt 5-6 évben jelentek meg tömegesen ezek a játékosok. Az idei szezonban odáig fajult ez a tendencia, hogy már több ilyen center van, mint ahány csapat. Ennek a kategóriának az egyik élmenője Lauri Markkanen, aki jelen állás szerint mindhárom szezonjában eléri az 5 ráemelt triplát meccsenként, míg Karl-Anthony Towns neve azért érdemes a kiemelésre, mert az egész ligában csak 13 játékos dob rá többször kintről. Brook Lopez pedig azért különleges ennél a kategóriánál, mert ő az első 8 szezonja során összesen 31 alkalommal kísérletezett távolról, míg a 2016/2017-es idény kezdete óta 1459-szer.

Attól még senki sem lesz jó védő, hogy jól néz ki a blokkátlaga, illetve néhányan arra utaznak, hogy csak manipulálják ezt a statisztikát (Hassan Whiteside says hi), de nagyon sokáig ez volt a fő fokmérő a centereknél, úgyhogy most nekünk is jó lesz ez. Megfigyelhető, hogy az 1 blokk felett átlagoló centerek száma jelenleg alacsonyabb, mint az elmúlt 20 év során általában, míg 3 blokk fölött egyedül Hassan Whiteside tudott átlagolni az elmúlt 7 szezon során. Nem gondolnám, hogy a védekezés kevésbé fontos tényező lenne, mint amikor még (közel) 40 játékos is felfért egy ilyen listára, ugyanakkor azok a centerek már nehezen élnek meg, akik csak annyit tudnak, hogy sapkákat osztogatnak.

A legizgalmasabb kérdés szerintem, hogy hány olyan center van, aki egy adott szezonban legalább két kritériumnak megfelelt. A passzoló és blokkoló középjátékosok száma a 20 év alatt korábban is hullámzott, ezért nehezebb egyértelműen kijelenteni, hogy ez a típus elterjedőben van. A passzoló és triplázó center korábban kuriózum volt, az elmúlt pár évben viszont rohamosan nő a számuk. Blokkoló és triplázó magasak korábban is voltak, de mostanában nagyon elterjedtek. Akik pedig mindhárom játékelemben jeleskednek, szintén egyre többen vannak, és az figyelhető meg, hogy ők nagyrészt ugyanazok, akik játékot szerveznek és dobásokat is blokkolnak. Úgy tűnik, hogy ők lennének az abszolút modern középjátékosok.

Egy nagyon fontos tényezőről nem ejtettem szót, és ez a lepattanózás. Korábban ezzel a témával részletesebben is foglalkoztam, bár akkor nem posztspecifikusan, hanem attól függetlenül. Úgy gondolom, hogy ennél az elemnél nem annyira fontos, hogy a center magas átlaggal rendelkezzen, sokkal lényegesebb, hogy a csapat begyűjtse a lecsorgókat. (Bár erről a Houston Rockets máshogy gondolkodik, és még az is előfordulhat, hogy igazuk lesz...) A már említett Brook Lopez nem lesz attól rosszabb vagy kevésbé modern játékos, hogy a Bucksnál Giannis a fő pattanózó, ahogyan az elmúlt években Steven Adams is rengeteget melózott azért, hogy Westbrook össze tudja szedni a lecsorgókat.

Adatok forrásai: stats.nba.com, basketball-reference

Kép forrása: InsideHook