Kobe Bryant páratlan pályafutásáról bő egy évvel ezelőtt írtam egy hosszabb cikksorozatot. Akkor meg sem fordult a fejemben, hogy ezzel közel a teljes életútját összefoglalom, s nemcsak az első felét. Tragédia, hogy ilyen korán elveszítette őt az NBA és a sporttársadalom. Az ő emléke előtt tisztelegve most átdolgozva újraközlöm ezeket az írásokat, hogy közösen tudjunk rá emlékezni. Az új bejegyzéseket mindig 8:24-kor teszem közzé a blogon. Kronológiai sorrendben haladok, az ötödik részben Kobe első 3 bajnoki címének a körülményeiről olvashattok.
Az előző részben Phil Jackson és Tex Winter hatalomátvételéről olvashattatok.
Kobe Bryant játéka rengeteget fejlődött az 1999/2000-es szezon során, különösen a védekezése. Ebben óriási szerepet vállalt Gary Payton, aki az All-Star hétvége alatt segített neki megérteni a zárások elleni védekezést. A gála után egy teljesen új játékos lett, a szezon végén pedig beválasztották a liga legjobb védőcsapatába. Ebben az időszakban más dolgok is megváltoztak az életében. Az All-Star hétvége alatt bemutatták az új albumát, ami óriásit bukott. A kritikusok nevetségesnek tartották a gálán előadott produkcióját, amiben az igaz szerelem megtalálásáról rappelt. A zenei pályafutása befuccsolni látszódott, de a legnagyobb hozadékát már 1999 őszén elhozta. Az album felvétele alatt a stúdióban találkozott a 17 éves Vanessa Laine-nel, aki egy Snoop Dogg videó forgatása miatt volt ott háttértáncosként.
Phil Jackson több trükköt is bevetett, hogy a rájátszásban jól teljesítsen a Lakers. A meccsek előtt tam-tam dobokat ütlegelt, hogy felkészítse a harcra a játékosait. George Mumford meditációs tréningjei is jó hatással voltak a játékosokra, ebben ráadásul Bryant és O’Neal is egyetértett. Jackson a Bulls után a Lakers csapatánál is filmekkel összevágott videóelemzéseket tartott a rájátszásban, ezúttal az Amerikai história X és a Halálsoron jeleneteit használta. Bryant a rájátszás alatt a csapaton lévő nyomás kezeléséről beszélt, miközben senki sem tudta, hogy rajta a magánéletében is nagy nyomás volt. Májusban 100,000 dolláros eljegyzési gyűrűt adott Laine-nek, ráadásul a lány családjának a tartozásait is rendezte. Utóbbit nagyon rossz szemmel nézte Kobe családja.
A rájátszás első és második körén is 4-1-es összesítéssel jutott túl a Lakers a Sacramento és a Phoenix ellen. Az utóbbi párharc során Bryant egy meccsnyerő dobást is jegyzett. A következő körben a Portland Trail Blazers volt az ellenfelük. Az első meccsen simán nyert a Lakers, hiába próbálkoztak a Hack-a-Shaq taktikával. (A negyedik negyedben 25 büntetőt dobhatott rá a center.) A második meccsen 29 ponttal nyert a Portland. Kobe a harmadik meccsen játszott először igazán jól, 25 pontját hatékonyan szerezte, a hajrában kulcsfontosságú védekezéseket mutatott be, a győztes kosárnál pedig ő adta a gólpasszt. A következő meccset is behúzta a Lakers, de a 3-1-es előny is majdnem kevés lett. A Portland egyenlített, majd a hetedik meccs utolsó negyedében 16 pontos előnybe került. Jackson leszidta a játékosait, hogy mindig csak O’Neal megjátszására törekednek, egyáltalán nem vállalnak kintről dobásokat. Ezt követően egy 25-4-es futást produkáltak, Brian Shaw bedobott 3 triplát, egy Kobe-Shaq összjáték pedig eldöntötte a lényegi kérdéseket.
A döntőben az Indiana Pacers volt az ellenfél. Az első meccsen Reggie Miller 1/16-os mezőnymutatóval zárt, miközben a Pacers úgy próbált meg védekezni O’Neal ellen, hogy nem duplázták őt. Shaq 43 ponttal és 19 lepattanóval zárt, a Lakers simán nyert. A második meccstől már duplázták őt, de ez sem segített rajtuk, az egyetlen reménysugarat Bryant bokasérülése adta nekik. Kobe nem játszott a harmadik meccsen, ami pályafutása egyetlen kihagyott döntőbeli szereplése volt. A Pacers szépíteni tudott, de a következő összecsapáson 28 ponttal visszatért Bryant, a Lakers pedig egyetlen győzelemre került a bajnoki címtől. Az ötödik meccset 33 ponttal nyerte az Indiana, miközben Bryant 4/20-as mezőnymutatót produkált. A hatodik összecsapáson 8/27-tel dobott 26 pontot, de a negyedik negyedben elkezdett működni a Kobe-Shaq játékkapcsolat. Bryant 2 gólpasszt is kiosztott neki, míg O’Neal – bármennyire is utálta ezt a játékelemet – sorra adta az elzárásokat a hátvédnek, aki ezek után rendre eljutott a büntetővonalra. A Lakers 12 év után ismét bajnok lett.
A nyár az ünneplés mellett több konfliktus miatt is emlékezetes maradt. Miután Laine beköltözött a Bryant-házba, Kobe szülei teljesen elvesztették befolyásukat a fiukra, ráadásul a pénzügyeiből is egyre jobban kizáródtak. Bryant és az Adidas viszonya is elkezdett megromlani, aminek a katalizátora szintén Laine volt. Kobe miatta késett a sportszergyártó egyik táborából, és a megbeszéléseken is azt érzékeltette Laine, hogy nem tartja nagyra őket. A Lakersnél továbbra sem tudtak semmit erről a kapcsolatról, de a csapatnál sem volt minden rendben. Jerry West távozása ismét felmerült, mivel nem akarták egyszerre kielégíteni az ő és Jackson fizetési igényeit, ráadásul ők egymást sem szerették. Az edző a rájátszás alatt egyszer kiküldte a szakvezetőt az öltözőből, és máskor is úgy kezelte őt, mintha már nem lenne a csapat szerves része. (Még játékosként Jackson egyszer eltörte West orrát, valószínúleg innen ered az ellenszenv.) Júliusban Jackson bejelentette West távozását, akinek a helyére Mitch Kupchak lépett elő.
A következő szezon előtti edzőtáborba O’Neal formán kívül érkezett, de ezzel közel sem volt egyedül, mert csak Bryant és Rick Fox volt játékra kész állapotban. (Az edzésmenő Derek Fisher egy súlyos sérülés miatt nem volt megfelelő állapotban.) Shaq gyengén kezdte a szezont, olyan dobásokat hagyott ki, amik addig nem jelentettek neki problémát, miközben arra panaszkodott, hogy Bryant önző. Sokakban felmerült, hogy Kobe lehetne az első opció, de O’Neal nyilvánosan kijelentette, hogy ebben az esetben védekezésben sem fogja odatenni magát. Bryant összességében jól teljesített, de nem volt túl kiegyensúlyozott, egy 8/31-es meccs után is tudott hozni egy 20/26-os dobásmutatót. Utóbbi – Houston elleni – meccs után Jackson ezt a teljesítményt Jordan meccseihez hasonlította. A csapat alulteljesített, a két sztár pedig egyre gyakrabban üzent a másiknak a médián keresztül. O’Neal lenyilatkozta, hogy szerinte Bryant önzősége miatt nem jobbak. Kobe válasza azt firtatta, hogy Shaq továbbra sincs megfelelő fizikai állapotban, és továbbra sem védekezik rendesen.
Tovább növelte a feszültséget, hogy Jackson sem maradt ki az üzengetésből, aki felhozta azt a régi pletykát, hogy Kobe anno szabotálta a középiskolai meccseit, hogy a végén ő lehessen a hős. Elkezdett terjedni az a pletyka is, hogy O’Neal szeretné, ha elcserélnék csapattársát. A folyamatos sérülések sem javítottak a csapat helyzetén, de március 13-án Derek Fisher visszatért, és elkezdett újra működni a játék. Egy bokasérülés miatt Kobe is kihagyott 10 meccset, de a Lakers 7-3-mal hozta le ezt az időszakot. Az alapszakaszt 56-26-tal fejezték be, a rájátszás előtti napokban pedig újabb nagy változás történt Kobe életében. Ezekben a napokban Bryant megházasodott, amit az utolsó pillanatig próbált megakadályozni az anyja. Kobe felszámolta azt a vállalkozását, amiből a családtagjai éltek, eladta azt a házat, amiben a szülei laktak. A rájátszás előtt gyakorlatilag teljesen kizárta a családját az életéből, a szüleinek muszáj volt visszaköltözniük Philadelphia városába. A csapatnál mindebből annyit tudtak, hogy megházasodott.
Mumford meditációs gyakorlatai miatt a meccsek alatt teljesen ki tudta zárni a magánéletét, és ezzel a készséggel készült a rájátszásra. Érdekes módon a korábbi sérülése is jó hatással volt a játékára, mert az azt követő időszakban sokkal kevesebbet állt meg nála a labda, ráadásul O’Neal is formába került a szezon végére. A Portland, a Sacramento és a San Antonio sem tudott meccset nyerni ellenük a rájátszásban, veretlenül kerültek be a döntőbe. A Kobe-Shaq duó dominált, Bryant pedig 8, 9 és 11 gólpasszos meccset is hozott ezekben a párharcokban. A döntőben a Philadelpia 76ers volt az ellenfelük, akiket Allen Iverson húzott idáig. Kobe az első meccsen túlvállalta magát (7/22), így Iverson 48 pontja elég volt egy hosszabbítás utáni győzelemhez, ami megszakította a Lakers veretlen sorozatát. Ezt követően a Lakers zsinórban 4 meccset nyert, megvédték a bajnoki címet, és az NBA történetének addigi legjobb rájátszását teljesítették a 15-1-es mérlegükkel.
A 2001-es edzőtábor a korábbiaktól eltérő hangulatban kezdődött. A Világkereskedelmi Központ ellen elkövetett merénylet után senki sem érezte helyénvalónak, hogy a piti problémáival foglalkozzon. Az események közelebb hozták egymáshoz a játékosokat, és ezúttal csak a sérülések okoztak problémákat. Fisher újabb műtét előtt állt, és O’Neal is kénytelen volt kihagyni az edzőtábort. Utóbbi azért is volt problémás, mert a szezon előtt engedélyezték a zónavédekezés használatát a ligában, ami miatt a centernek is változtatnia kellett a játékán. A csapat esélyeit az is rontotta, hogy Ron Harper visszavonult, míg Horace Grant eligazolt. A problémák ellenére is 58 meccset nyertek a 2001/2002-es szezonban, a rájátszás első körében pedig ismét kisöpörték a Portland csapatát. A második körben a San Antonio ellen 2-1-es előnybe kerültek, majd a negyedik meccsen Bryant győztes kosarat szerzett. Az ötödik meccset is megnyerte a Lakers, ami után következett a Sacramento Kings elleni ütközet, ami az NBA történetének egyik legvitatottabb párharca lett.
Két szoros és egy simább összecsapás után 2-1-re vezetett a Kings a párharcban, majd a negyedik meccset egy 40-20-ra megnyert negyeddel kezdték, majd vezettek 24 ponttal is. A Sacramento vesszőfutása a második negyed végén kezdődött, amikor megadták Samaki Walker időn túli tripláját, ami után 14 pont maradt az előnyük. A második félidőben a Lakers fokozatosan ledolgozta a hátrányát, Robert Horry pedig megszerezte a győzelmet nekik. 3-1 helyett így 2-2-ről folytatódott a párharc, de az ötödik meccsen újra előnybe került a Kings. A hatodik meccsen a Lakers sok kérdéses fújást kapott, sokak szerint a liga elcsalta azt a meccset, hogy ne essenek ki, így jöhetett a hetedik összecsapás. Azt ismét megnyerte a Lakers, így pedig harmadszor is döntőbe jutott Jackson csapata. Itt 3 szoros és 1 sima győzelemmel kisöpörték a New Jersey Nets csapatát, a Kobe-Shaq duó pedig megszerezte a harmadik bajnoki címét is.
A következő részben a Lakers összezuhanásáról, valamint Bryant legnagyobb botrányáról olvashattok.
A cikk Roland Lazenby Showboat: The Life of Kobe Bryant című könyve alapján készült, ami először 2016-ban jelent meg az Egyesült Államokban. Az írásom először 2019. február 19-én jelent meg az ELTE Online oldalán. A statisztikák ellenőrzésében a Basketball Reference oldala segített.
Képek forrás: Pinterest
.