Hack-a-GM

Jön a Kobe-könyv!

2020. február 20. - Agárdi László Lehel

Kobe Bryant tragikus halála az egész sporttársadalmat megrázta. A szurkolók és sporttársak egyaránt megpróbálták, és a mai napig megpróbálják leróni a tiszteletüket az irányába. Mindenki a maga módján teszi ezt. Egyesek szívszorító bejegyzésekkel, novellákkal, versekkel tisztelegtek az emléke előtt, mások elzarándokoltak a Staples Center elé, megint mások egy hozzá köthető tetoválást varrattak magukra. Hamarosan ennek a tiszteletnyilvánításnak a jegyében jelenik meg magyarul a Fekete Mamba életéről szóló könyv.

kobe_bryant.jpg

Roland Lazenby 2016-ban publikálta a Showboat – The Life of Kobe Bryant című könyvét, ami nemcsak az NBA-s pályafutását mutatta be elképesztő részletességgel, hanem arra is rávilágított, hogy honnan és hogyan jutott el a világ csúcsáig. Megismerhetjük belőle az apját, a nagyapját, hogy milyen nevelést kapott gyerekkorában, milyen volt számára Olaszországban felnőni, majd visszailleszkedni az Egyesült Államok kultúrközegébe. Azt is megtudhatjuk, hogy milyen körülmények között került végül a Los Angeles Lakershez, hogy miként kapott egyre nagyobb szerepet, s hogy mi minden történt a színfalak mögött, amiről csak azok tudtak, akik ott voltak körülötte.

Megismerhetjük, hogy milyen ember volt Kobe Bryant fiatalon, s milyen változásokon ment keresztül azt követően, hogy minden lépését milliók figyelték. A könyv nem szépít meg semmit, ugyanúgy felidézi a kihagyott dobásokat is, mint a győztes megoldásokat, és végig törekszik a tárgyilagosságra. Lazenby mindent megtett annak érdekében, hogy a lehető legpontosabb képet fesse róla, és a fordítás is ugyanezt a célt tűzte ki maga elé: választ adni arra, hogy ki is volt Kobe Bryant.

4 évvel ezelőtt tökéletesnek tűnt az időzítés, hogy valaki egy átfogó könyvön keresztül bemutassa Kobe Bryant életének az első felét. Azt a felét, aminek a végén lezárt egy korszakot, befejezte a hihetetlenül sikeres NBA-s pályafutását, és új kihívások után nézett az életben. Senki sem gondolta azt, hogy ez a könyv majdnem az egész életét összefoglalja, és nem csak az első felét. A könyv magyar kiadása a KOBE BRYANT – A Fekete Mamba élete címet viseli majd. A G-ADAM kiadó már egy 2021-es megjelenés előkészületein dolgozott, amikor a tragédia történt. A kiadó az előrehozott kiadás mellett azt is vállalta, hogy a könyv utáni bevételei 1%-át felajánlja a családnak, vagy egy általuk választott alapítványnak. (Ami minden bizonnyal a MambaOnThree Foundation lesz, amit az áldozatok hozzátartozóinak a megsegítésére hozott létre Vanessa Bryant.)

Megjelenési adatok:

Cím: KOBE BRYANT – A Fekete Mamba élete

Kiadó: G-Adam Kiadó

Terjedelem: 608 oldal

Megjelenés tervezett ideje: 2020. június 10.

Ár: 5.990 forint

A könyv az alábbi linkre kattintva 20% kedvezménnyel előrendelhető a Sportkönyvek.hu oldalán. A kötet szintén előrendelhető a Libri és a Líra oldalain.

A bejegyzés trackback címe:

https://hack-a-gm.blog.hu/api/trackback/id/tr7415482988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása