Kobe Bryant páratlan pályafutásáról bő egy évvel ezelőtt írtam egy hosszabb cikksorozatot. Akkor meg sem fordult a fejemben, hogy ezzel közel a teljes életútját összefoglalom, s nemcsak az első felét. Tragédia, hogy ilyen korán elveszítette őt az NBA és a sporttársadalom. Az ő emléke előtt tisztelegve most átdolgozva újraközlöm ezeket az írásokat, hogy közösen tudjunk rá emlékezni. Az új bejegyzéseket mindig 8:24-kor teszem közzé a blogon. Kronológiai sorrendben haladok, a második részben az első cipőszerződéséről és a draftolása körülményeiről olvashattok.
Az előző részben Kobe gyerekkoráról olvashattatok.
1984-ben a Nike megszerezte magának azt a Michael Jordant az Adidas elől a cég arcának, akinek a hatására új dimenziók nyíltak meg a kosaras cipők piacán. Az Air Jordan nagyon gyorsan világmárka lett, és ennek is köszönhetően a Nike az első számú sportszergyártó cég lett. A ’90-es évek elejére kisebb háború alakult ki a sportszergyártók között, mindenki magának akarta megszerezni a legtehetségesebb sportolókat. Az Adidas amerikai leányvállalata óriási versenyhátrányban volt, de sejteni lehetett, hogy valami meg fog változni, mert nagyon hasonló helyzetben voltak, mint a Nike Jordan megszerzése előtt. A felemelkedésükön 3 érdekes ember dolgozott: Rob Strasser, Peter Moore, Sonny Vaccaro.
Mindhárman a Nike meghatározó emberei voltak korábban. Strasser sokáig az alelnöki tisztséget is betöltötte Phil Knight alapító alatt, Peter Moore sokáig a legfőbb tervező volt (neki köszönhető a Jumpman-logó, valamint 1987-ig a Jordan-cipők is), Vaccaro pedig az az ügynök volt, aki szerződtette Jordant. 1987-ben Strasser és Moore is távozott a cégtől. Előbbi aláírt az Adidashoz, majd 1993-ban az anyavállalat őt nevezte ki az amerikai részlegük első emberének. Első lépése volt, hogy Moore-t megtette a helyettesének, ezt követően pedig találkozót szerveztek Vaccaroval, aki 1990-ben távozott a konkurens vállalattól. A céljuk nem kevesebb volt, mint megtalálni az „új Jordant”. Vaccaro tevékenységét folyamatosan próbálta megfúrni az NCAA, ezért úgy határozott, hogy egy középiskolás tehetséget fog találni.
Az első kiszemeltje egy bizonyos Felipe López volt, aki sokáig hajlott is arra, hogy a középiskola után megkezdje a profi pályafutását, és ezzel párhuzamosan aláírjon a sportszergyártóhoz, de végül mégis úgy döntött, hogy elmegy egyetemre játszani. Ennél is nagyobb csapás volt számukra, hogy 1993 októberében Strasser elhunyt. Ezzel a nagy tervek szertefoszlani látszódtak. A versenyhátrányuk mégis csökkenni kezdett, mivel Michael Jordan bejelentette a visszavonulását. Sonny Vaccaro 1994 nyarán megszervezte az Adidas kosaras táborát, amihez hasonlókat több évtizeden keresztül szervezett minden évben. Szándékosan ugyanarra az időpontra szervezte, mint a Nike a saját táborát, hogy versenyezhessen velük a legtehetségesebb végzős középiskolásokért. Egyszer csak megkereste őt az 1972-es tábor MVP-je, hogy hívja meg az ő fiát is. Joe Bryant szinte könyörgött neki, hogy Kobe is ott lehessen.
A tábor legjobbja Stephon Marbury volt, de mégis Kobe volt az, akire igazán felfigyelt a Vaccaro. A legnagyobb benyomást azzal tette rá, hogy a tábor végén odament hozzá, megköszönte a lehetőséget, megölelte, majd közölte: „Nem én voltam az idei tábor legjobbja, de jövőre az leszek!” A következő évben már a Nike is nagyon szerette volna, ha részt vesz a táborukban, de egy pillanatig sem volt kérdés, hogy hova megy Kobe. Ezúttal már ő lett a legértékesebb játékos, Vaccaro pedig meggyőződött arról, hogy őt akarja szerződtetni, belőle fog „új Jordant” csinálni. Már csak annyi volt a feladata, hogy meggyőzze a fiatal játékost arról, hogy leszerződjön velük, illetve ne menjen egyetemre. Az esélyeit javította, hogy pont 1995 nyarán egy másik fiatal játékos, Kevin Garnett az egyetemet kihagyva az NBA felé vette az irányt.
Peter Moore eleinte szkeptikus volt emiatt, mivel Kobe helyzete teljesen más volt, mint Jordané 1984-ben. Jordan akkor már országosan ismert játékos volt az egyetemi sikerei miatt, Bryant viszont még csak egy tehetséges játékos, akire az egyetemek is éppen csak elkezdtek felfigyelni. Vaccaro viszont hajthatatlan volt, biztos volt abban, hogy mit akar. Eközben Kobe is egyre többet gondolt arra, hogy profinak álljon, és ezt csak erősítette, hogy az 1995-ös lockout idején Rick Mahorn több NBA-játékossal együtt Philadelphia városában készült, és hamar híre ment köztük is a fiatalnak. Ekkor ismerte meg Eddie Jonest is, aki előbb a mentora lett az NBA-ben, majd Bryant felemelkedése miatt távoznia kellett a Los Angeles Lakers csapatától. Az 1995-96-os szezon végig annak a jegyében telt, hogy mi lesz a fiatal hátvéd sorsa.
Kisebb csodának számított, de a cipőszerződés terve végig titokban maradt, a nyilvánosság azt gondolta, hogy Vaccaro célpontja Lamar Odom. A szerződésnek sarkalatos pontja volt, hogy Joe Bryant is pénzhez jusson belőle, de azzal mindenki tisztában volt az Adidas környékén, hogy Kobe és Pamela Bryant a két fő döntéshozó. 1996 márciusában megegyeztek a felek. A szerződés összesen 10 millió dollárt garantált a játékosnak, ebből 1 milliót az első évében. Ezzel párhuzamosan Joe Bryant is kapott 150,000 dollárt. Kobe a pályán is teljesített, utolsó középiskolai szezonjában 30,8 pontot, 12 lepattanót, 6,5 gólpasszt, 4 labdaszerzést és 3,8 dobásblokkolást átlagolt, miközben a Lower Merion 31-3-mal zárt és 53 év után megnyerte az állami bajnokságot. Egyénileg 2,883 ponttal fejezte be a középiskolai pályafutását, amivel megdöntötte Wilt Chamberlain állami rekordját.
Az Adidas elkezdett azon dolgozni, hogy a szélesebb közönség is megismerje Kobe Bryant nevét. A játékos ügyeivel a Best promóciós vállalat foglalkozott, akik ebben az időben Ray Lewis és Simeon Rice NFL-játékosok, valamint a Boys II Men zenei formáció marketingtevékenységeit is intézték. Először a Boys II Men tagjaival mutatkozott közösen a nyilvánosság előtt, majd nem sokkal később a Brandy néven ismert énekes és színész kísérte el a szalagavatójára. Az akkor már ismertnek számító lány óriási figyelmet generált Bryant körül. A Best tulajdonosa (Michael Harris) az ESPN-nek adott egy nyilatkozatot a fiatal játékosról, ahol a riporter megkérdezte tőle, hogy tényleg olyan jó-e, mint amilyennek mondják. Harris azt válaszolta, hogy a [pályafutása] végén Jordanhez fogják hasonlítani. Ez a megnyilvánulás egyértelmű marketingfogás volt, ráadásul a riporter Harris jó barátja volt.
Április 29-én egy sajtótájékoztatón Bryant bejelentette, hogy jelentkezik az NBA játékosbörzéjére. Vaccaro felfogadott két ügynököt mellé: egyikük a cipőbizniszét, valamint a zenei pályafutását vitte, míg a másik illető feladata az NBA-s ügyek kezelése volt. Utóbbi Arn Tellem volt, aki Kobe egész pályafutására kihatással volt. A draft előtt Joe Bryant elintézte, hogy a fia részt vegyen egy felmérőn a Philadelphia 76ers csapatánál, akik az első helyen választhattak. A csapat mindkét megfigyelője egyetértett abban, hogy őt kell kiválasztaniuk, de a csapat új általános igazgatója már korábban letette a voksát Allen Iverson mellett. Az ő privát felmérője borzasztóan sikerült, ami újabb érv volt Kobe mellett, de Iverson kapott egy második lehetőséget is, ahol már jól teljesített. Felmerült, hogy Stackhouse játékjogáért a draft alatt megszerzik Kobe jogait, de ebből nem lett semmi.
Az ötödik helyen a Milwaukee Bucks is sokáig szemezett vele, de nem merték bevállalni azt a kockázatot, hogy egy egyetemi szinten is bizonyító játékos helyett egy középiskolást választanak. A nyolcadik helyen a New Jersey Nets őt akarta kiválasztani, de Arn Tellem ezt nem így gondolta. Tellem legjobb tulajdonsága ebben az időben egyértelműen az volt, hogy az egyik közeli barátja egy bizonyos Jerry West volt, aki ebben az időben a Los Angeles Lakers vezetője volt, és azzal volt elfoglalva, hogy megszerezze Shaquille O’Neal játékjogát. Vaccaro valószínűleg ezért ajánlotta be őt Bryant ügynökének, Tellem pedig el is intézte, hogy Kobe privát edzésre menjen West csapatához. Itt elképesztően teljesített, ezért kapott egy újabb lehetőséget is. A második edzést West 20 perc után beszüntette, majd megmondta Vaccaronak, hogy meg fogja őt szerezni.
A Lakers vezetősége kiderítette, hogy leghamarabb a Nets draftolhatja őt a nyolcadik helyen, utána pedig legközelebb a 13. helyen választó Charlotte Hornets érdeklődhet iránta. West eközben végig úgy tárgyalt egy potenciális cseréről, hogy titkolta a kiválasztottját. Tellem tájékoztatta a New Jersey vezetőségét, hogy Bryant előbb menne el Olaszországba játszani, minthogy az ő játékosuk legyen. Ez éppen elegendő kétséget keltett a Nets vezetőségében ahhoz, hogy végül Kerry Kittles legyen a választottuk. A Hornets a 13. helyen elvitte őt, pedig náluk nem volt privát edzésen. A korábban említett csapatokon kívül a New York Knicks, a Phoenix Suns, és a Boston Celtics csapatainál járt még.
A draft után egy órával elkezdett keringeni a pletyka, hogy a Charlotte nem magának választotta a játékost. A tulajdonos bejelentette a cserét, amiben Vlade Divac játékjogát kapták meg, továbbá elmondta, hogy csak 5 perccel a választás előtt tudták meg, hogy kit kell kiválasztaniuk a Lakers számára. Az üzletet hátráltatta, hogy Vlade Divac nem akart más városba menni, ezért visszavonulással fenyegetőzött, de végül jobb belátásra bírták a centert. Elterjedt a pletyka, hogy Bryant erőszakolta ki a cserét, mert nagy piacon akart játszani. Más vélemények szerint Vaccaro és az Adidas akarta ezt mindenáron, mert a nagyobb rivaldafény hatása miatt sokkal több eladott cipőt reméltek. A teljes igazság a csere hátteréről azóta sem derült ki.
A következő részben Kobe Bryant profi pályafutásának kezdeti időszakáról olvashattok.
A cikk Roland Lazenby Showboat: The Life of Kobe Bryant című könyve alapján készült, ami először 2016-ban jelent meg az Egyesült Államokban. Az írásom először 2019. január 22-én jelent meg az ELTE Online oldalán. A statisztikák ellenőrzésében a Basketball Reference oldala segített.
Képek forrás: Pinterest
