Azt hiszem, hogy ez lesz az egyik legnagyobb NBA-s coming outom, mióta nemcsak nézem a ligát, hanem írok is róla: Monta Ellis volt régen az egyik kedvenc játékosom. Nem A kedvenc, de az egyik. Ez elegendő ok arra, hogy felidézzem a pályafutását, amiről valószínűleg már csak múlt időben érdemes beszélni. És ez valószínűleg így van jól.
Azt hiszem, hogy némi magyarázatra szorul, hogy mégis miként lesz Monta Ellis bárkinek is az egyik kedvenc játékosa. Amikor elkezdtem követni az NBA-t (cca 2008), még el sem tudtam képzelni, hogy ezt valahogyan máshogy is lehetne, mint a Sport TV közvetítésein keresztül. Lehet, hogy nem volt túl élénk a fantáziám. Emlékszem, a következő évek annak a jegyében teltek, hogy siettem haza a suliból, hogy elcsípjek egy-egy délutáni ismétlést. Ez hol összejött, hol nem, viszont egy műsort szinte mindig megnéztem: minden hónap első(?) szombatján fél óra alatt leadtak több top10 válogatást az előző hónap legszebb, legemlékezetesebb megmozdulásaiból, és volt ennek egy „circus shots” szekciója. Erre a listára a legnehezebb, leglehetetlenebb dobások kerültek fel, és egy időben szinte lehetetlen volt ezt úgy összeállítani, hogy nem Monta Ellis végzett az első helyen. És ez nekem elég volt, hogy megkedveljem őt. (Ugyanez kicsiben Danilo Gallinari is, de Ellis mindig jobb volt ebben a műfajban.)
Monta Ellis a Lainer High csapatában töltötte a középiskolai éveit. Végzősként 38,4 pontot, 7,9 lepattanót, 6,9 gólpasszt és 4,5 labdaszerzést átlagolt, csapatával pedig megnyerte az állami bajnokságot. Ekkor már másodszor, mivel 2002-ben is sikerült felérni a csúcsra. Nem csoda, hogy megválasztották az ország legjobb középiskolás játékosának (Mr. Basketball USA). Olyan kosarasok társaságába került azzal, hogy elnyerte ezt a díjat, mint Wilt Chamberlain (1955), Oscar Robertson (1956), Kareem Abdul-Jabbar (1964, 1965), Jason Kidd (1992), Kevin Garnett (1995) vagy LeBron James (2002, 2003). Sokáig úgy tűnt, hogy a Mississippi State programjában folytatja a pályafutását, de végül úgy döntött, hogy bejelentkezik az NBA draftjára.
A Golden State Wariors a második körben, a 40. helyen választotta ki Ellist. Az első idényében nemcsak azért nem számíthatott sok játéklehetőségre, mert a második körben húzott újoncok ritkán jutnak egyből szóhoz, hanem azért sem, mert a hátvédrotációban előtte volt Baron Davis, Jason Richardson és Derek Fisher is. A 2005/2006-os szezon elején kis túlzással azt lehetett hinni, hogy odaragasztották a kispadhoz; a Warriors első 31 meccsén mindössze 3 alkalommal kapott lehetőséget. Valahol nem is csoda ez, mivel Richardson pályafutása legponterősebb idényét futotta (23,2 pont/meccs), míg Davis a gólpasszok terén hozta karrierje legmagasabb átlagát (8,9 gólpassz/meccs). Az új év ugyanakkor új lehetőségekkel kecsegtetett Ellis számára: januárban letudott egy olyan időszakot, amikor 7 meccs alatt 6 alkalommal is pályára léphetett. Ennek 33 perc és 16 pont volt az eredménye. Nem meccsenként, összesen.
Január 27-én rámosolygott hősünkre a szerencse, ugyanis Jason Richardson aznap este nem tudott pályára lépni. A következő 4 meccsen átlag 20,5 percet játszhatott Ellis, ugyanakkor – egy 14 pontos teljesítményt leszámítva – nem sikerült emlékezetesre ez az időszak, 5,8 pontot átlagolt összességében. Miután Richardson visszatért, Ellis hamarosan kikerült a rotációból, de csak egy meccs erejéig, mivel néhány nappal később újabb sérülés történt a Warriorsnál: ezúttal Baron Davis esett ki. Az utolsó 32 meccsből 26-ot ki kellett hagynia, így a szezon hátralévő részében megnyílt a lehetőség az újonc hátvéd előtt. Ellis ezeken az összecsapásokon 21,2 percet és 8,1 pontot átlagolt. A szezon végén néhányszor már kezdőként futhatott ki a parkettre, az idényzárón pedig először rúgta rá az ajtót a ligára. 27 pontot, 8 lepattanót és 6 gólpasszt jegyzett a Utah Jazz ellen. 11/25-tel célzott mezőnyből, de azt a dobást elhibázta, amivel hosszabbításra menthetett volna.
Újoncként összesen 49 alkalommal jutott szóhoz, ezalatt 6,8 pontot, 2,1 lepattanót és 1,6 gólpasszt átlagolt. Pontjait 48,6-es TS% mellett gyűjtögette. Nem annyira meglepő, hogy egyik újonc ötösbe sem került be: az első csapatba Chris Paul és Deron Williams helye vitathatatlan volt, míg a második ötösbe Raymond Felton és Luther Head került be hátvédként. Az idény vége ettől függetlenül is bizakodásra adott okot, de a 2006/2007-es szezon kezdetén Ellis így is minden várakozást felülmúlt. Az első 5 meccsén a kispadról beszálva is 29,5 percet átlagolt, ami alatt 16 pontot hozott 60-as TS% mellett. A hatodik meccsén már a kezdőben találta magát, és a szezon nagyobb részében ott is maradt. A kezdeti lendület az egész idény során kitartott, 77 meccsen átlag 34,3 perc lehetőséget kapott, és ezalatt 16,5 pontot (54,5-es TS%) és 4,1 gólpasszt átlagolt. A szezon végén megkapta a legtöbbet fejlődő játékosnak járó díjat. 2007-ben kisebb meglepetésre a rájátszásba is bejutott a Warriors, majd nagyobb meglepetésre kiejtették az első kiemelt Maverickset, és 1 meccset elloptak a Jazz ellen is. Ellis rájátszása ugyanakkor nem sikerült jól, a 11 meccs alatt 21,6 perc lehetőséget kapott, és mindössze 8 pontot átlagolt 46,6-es TS% mellett. A Golden State játékosaként ez volt az egyetlen szereplése a rájátszásban.
A 2007/2008-as szezonban Ellis játéka újabb szintet lépett, az NBA egyik leghatékonyabb volume scorere lett. 20,2 pontot átlagolt 58-as TS% mellett, a kétpontos kísérleteit pedig 54,5%-kal értékesítette. A hatékonysági mutatóit szinte egyáltalán nem rontotta le a tripladobás, mivel szinte teljesen kiírtotta ezt a játékelemet a támadóarzenáljából. (0,6 trojkát vállalt el meccsenként.) Mivel ez még a nagy triplaözön időszaka előtt volt, nem tűnt akkora problémának, főleg annak tükrében, hogy valóban hatékonyan szerezte pontjait. 2008 nyara viszont két okból kifolyólag is jelentősnek bizonyult: Ellis aláírt egy 6 évre szóló, 66 millió dollárt garantáló hosszabbítást, majd augusztusban bokasérülést szenvedett. A csapat felé azt kommunikálta, hogy kosarazás közben sérült meg, de később kiderült, hogy elesett a motorjával. Jutalma egy 30 meccsre szóló fizetés nélküli eltiltás lett, ami a gyakorlatban csak a pénzről szólt, mert egyébként sem tudott volna játszani a sérülés miatt. (Más kérdés, hogy végül a GSW 21. alapszakaszmeccsén már pályára lépett.) Az idény során – további sérüléseknek is köszönhetően – mindössze 25 alkalommal tudott pályára lépni.
Úgy gondolom, hogy Ellis teljes további pályafutását meghatározta az, hogy a 2008/2009-es idényben alig tudott pályára lépni. A szezon előtt távozott a csapattól Baron Davis, így pedig ő lehetett volna az egyetlen nagyon labdadomináns játékos a csapatban. Lehetősége lett volna bebizonyítani, hogy irányítóként is megállja a helyét, bármennyire is abszurd ez a gondolat. Az előző két évében már 4 gólpasszt átlagolt Davis árnyékában is, ami ugyan nem valami sok, de mégis biztatónak tűnt. Meggyőződésem, hogy sokkal szebben is alakulhatott volna a pályafutása, ha fiatalon huzamosabb ideig megkapta volna a kezébe a labdát, valamint egy kevésbé labdadomináns hátvéddel állítják párba. Ha ma kerülne a ligába, akkor az a csapat, amelyik próbálkozna vele, gondolkodás nélkül tenne mellé egy 3&D játékost. Ezt már sosem tudjuk meg, Ellis pályafutása pedig más irányt vett. Mivel eltiltással kezdte az idényt, a Warriorsnak muszáj volt lépnie, ezért megszerezték Jamal Crawfordot, hogy addig is tudják kinek a kezébe adni a labdát. Ellis egy olyan csapatba térhetett vissza, ahol Crawford és Stephen Jackson is kedvére hajigált. Mivel ez a mentalitás tőle sem állt távol, ő is beállt a sorba, 17,2 dobásból szedett össze 19 pontot, a gólpasszátlaga pedig visszaesett 3,7-re.
2009 nyarán azzal a nyilatkozatával került be a hírekbe Ellis, hogy nem hisz abban, hogy megfelelő párost tudnának alkotni a Warriors frissen draftolt irányítójával, Stephen Curryvel. Úgy gondolta, hogy nem fér meg egy hátvédsorban két alacsony, vékony, labdaigényes játékos. Noha később bebizonyosodott, hogy védekezésben valóban nem a legszerencsésebb párosítás az övék, attól nem lehet eltekinteni, hogy mennyire kínos ilyet nyilatkozni egy újonc csapattársról. (Szeretem azt gondolni, hogy Ellis azért tett így, mert valóban érezte, hogy csak akkor lehet sikeres, ha egy magasabb, erősebb hátvédpárt kap, és nem azért, mert féltette a dobásait.) Nem sokkal később bocsánatot kért Currytől, mivel a felesége felszólította erre, később pedig jóban is lettek. Ilyen körülmények közepette vágott bele Ellis abba az idénybe, amelyik pályafutása legponterősebb szezonja lett. 64 meccs alatt 25,5 pontot átlagolt, miközben már 5,3 gólpasszt is kiosztott. Ismét elkezdett triplát dobni, meccsenként 3,6-et engedett el 33,8%-os sikerességi rátával. Az összhatékonysága visszaesett a két évvel korábbihoz képest, 51,7-es TS%-t tudott felmutatni. Curry közben köszönte szépen, jól megvolt Ellis mellett, 17,5 pontot (56,8-es TS%) és 5,9 gólpasszt jegyzett 80 meccs alatt.
Ellis egy szezonon át már megmutatta, hogy tud ő hatékony pontszerző is lenni, ezért logikus elgondolásnak tűnt, hogy a pálya széthúzásában nagyszerű Curry mellett ismét hatékony pontszerző lehet. A 2010/2011-es szezonban ez félig-meddig megvalósult. Dorell Wright és David Lee megszerzése is jó hatással volt a játékára, akik szintén magukra vontak némi figyelmet. Ellis a 24,1 pontját 53,6-es TS% mellett szerezte, és még 5,6 gólpasszt is kiosztott. Az már csak hab volt a tortán, hogy 36,1%-os pontossággal bedobott 1,7 triplát is. Sokan az All-Star csapatba követelték őt. Támadásban bármilyen védelmet össze tudott kuszálni a Curry–Ellis tandem, és a győzelmek is sűrűbben jöttek, mint az előző szezonban. A Warriors 36–46-os mérleggel zárt, 10 mérkőzést javított az előző szezonhoz képest. Bizakodva várhatták a 2011/2012-es idényt, de Curry bokaproblémái ekkor voltak a legsúlyosabbak. Az első 38 meccsből 26-on pályára tudott lépni, de egyik alkalommal mindössze 3 másodperc után lebicegett. A 38. meccs után 17–21-re állt a Warriors. A 38. összecsapáson lépett pályára utoljára abban a szezonban Stephen Curry. Monta Ellis ekkor még nem tudhatta, de ekkor játszott utoljára a Warriors mezében.
2012. március 13-án a Golden State elpostázta Ellist a Milwaukee Buckshoz, cserébe pedig érkezett Andrew Bogut, valamint visszatért a csapathoz Stephen Jackson is. Utóbbit két nappal később a Spurshöz küldték egy első körös draftcetliért, egy öregedő Richard Jeffersonért és egy olyan T. J. Fordért, akit azonnal kitettek a csere után, és nem játszott többet az NBA-ben. Andrew Bogut sérülten érkezett, egy percet sem játszott ezt követően a szezonban. Március 19-én kis túlzással lázadás tört ki a Warriors csarnokában, amikor Joe Lacob tulajdonos beszédet kívánt mondani Chris Mullin mezvisszavonultatásán. A szurkolók reakciója érthető volt, a csapat legjobbját elcserélték egy sérülékeny centerre, egy washed up Richard Jeffersonra és egy első kör végébe várt draftcetlire. Ellis ráadásul csúcsformában játszott az utolsó meccsein, március 11-én a hét játékosának is megválasztották a nyugati konferenciában. A Warriors beröffentette a tankot, az utolsó 28 meccsen 6–22-es mérleget hoztak össze. Ellis helyét a csapatban az addig 8 pontot átlagoló újonc, Klay Thompson vette át. Az utolsó 28 meccsen 18,6 pontot átlagolt 53,8-es TS% mellett. Ellis az elcserélése előtt 21,9 pontot átlagolt 51,6-es TS% mellett. Így utólag nézve nem festett túl jó képet ez az esemény Ellisről, mivel szinte teljes egészében pótolni tudta őt egy újonc. (Klay érdemei vitathatatlanok, de a narratíva attól még ott van.)
A Bucksban egy másik fiatal, alacsony, labdaigényes hátvéd mellé került. Brandon Jennings ráadásul minden kétséget kizáróan önzőbb játékos, mint Steph Curry, és ami fontosabb, rosszabb triplázó is. Ellis az érkezése után 21 meccsen 17,6 pontot átlagolt 49,3-es TS%-sel. A bemutatkozásakor azért némi elégtételt érezhetett, mert a pillanat március 16-án jött el, a Golden State otthonában. A Bucks 22 ponttal nyert. A 2011/2012-es szezonnak extra motivációval vághatott neki Ellis, mivel az idény végén kiléphetett a szerződéséből. A maga 6 gólpasszát továbbra is kiosztogatta, de közben a hatékonyága olyan mélységekbe ment, mint újonckora óta egyszer sem – már ha egész szezonokat nézünk, mert centire lemásolta azt, amit az előző évben 21 meccsen keresztül a Bucksban hozott. A 49,3-es TS% szörnyen mutatott, de legalább 19,2-ig visszatornászta a pontátlagát. Jennings eközben 17,5 pontot hozott 51-es TS% mellett. Szinte már természetesnek hat, hogy a keleti konferenciában rájátszásba lehetett jutni úgy, hogy ilyen számokat hozott valamelyik csapatnak a két legjobbja. (38–44-es mérleggel csípték el a 8. helyet.) A rájátszásban 14,3 pontot átlagolt 4 meccs alatt. Mindent elmond, hogy ezzel a teljesítménnyel is ő volt a Bucks legjobbja a Heat ellen.
2013 nyarán Dallasba igazolt, ahol megtapasztalhatta, hogy milyen érzés egy önzetlen és kevésbé labdaigényes hátvéd mellett játszani. Másrészről Rick Carlisle legyen a talpán, aki védekezést épít Monta Ellis, José Calderón és a 35 éves Dirk Nowitzki köré. Ellis másodéves kora óta először játszhatott pozitív mérleggel záró csapatban, és ebből maga is kivette a részét. 19 pontos, 5,7 gólpasszos átlagaival továbbra sem közelítette meg a legszebb napjait, de az 53,2-es TS% jónak számított tőle, a Dallas pedig tényleg hozta a győzelmeket az alapszakaszban. A rájátszásban 7 meccsen véreztek el a későbbi bajnok Spurs ellen, Ellis pedig 20,4 pontot átlagolt 50,8-es TS% mellett. (Eközben Nowitzki 19,1-et 48-as TS%-sel.) A következő idényben ő lett a Dallas legponterősebb játékosa, de a hatékonysága visszaesett (18,9 pont, 50,9-es TS%). Az idény közben ismét kapott egy labdaigényes irányítót maga mellé, ráadásul olyat, aki rosszabb triplázó is, mint bármelyik korábbi hátvédtársa. Rajon Rondo az egész csapatra rossz hatással volt, a rájátszás közben sikerült elérnie, hogy nemkívánatos személy legyen Dallasban. A Mavs 5 meccsen kiesett a Houston ellen, de Ellis köszönte szépen a lehetőséget, 26 pontot (54,3-es TS%) és 5,2 gólpasszt átlagolt a párharc során. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy lehet még belőle produktív játékos.
30 évesen megkötötte utolsó nagy szerződését: 4 évre, 44 millió dollárért aláírt az Indiana Pacershez. Ide már úgy igazolt, hogy a sérüléséből visszatérő Paul George mellett egyértelműen második opció lesz, a hátvédtársa pedig az a George Hill lehet, aki önzetlen, nem túl labdaigényes és olyan dolgot tud, amit eddig egyetlen hátvédtársa sem: védekezni. (Rondo miatt ez azért nem teljesen igaz, de a legszebb napjait nem Dallasban élte.) A Pacers védekezésorientált csapat volt, ezért felértékelődhetett volna Ellis azon tulajdonsága, hogy képes magának helyzetet csinálni, és így a gyengébb hatékonysága sem tűnt annyira félelmetesnek. 81 meccs alatt 13,8 pontot átlagolt 50,4-es TS%-sel, de 4,7 gólpasszával csapata legjobbjának bizonyult. A rájátszásban 11,6 pontot és 4,3 gólpasszt átlagolt, de a hatékonysága nem romlott a Raptors elleni 7 meccses párharc során. A következő szezonban még 74 meccsen játszott, de csak 33 alkalommal futott ki a kezdőkkel. Sokszor inkább Glenn Robinson vagy C. J. Miles játszott a helyén, mert ők jobban tripláztak, jobban védekeztek. Ekkor már elvi szinten sem merült fel senkiben, hogy hosszabb időre a kezébe adja a labdát. Egyik pillanatról a másikra kiürült a tank.
A 2016/2017-es szezon alatt 8,5 pontot és 3,2 gólpasszt átlagolt. A rájátszás első két meccsére még visszakerült a kezdőbe, de előbb 27 perc alatt dobott 11 pontot, majd 24 minutum alatt 2-t. Ez pedig kevés volt egy olyan játékostól, aki fénykorában is csak abban az egyben volt igazán jó, hogy sok pontot tudott szerezni. A harmadik meccsen 18 perc alatt 8 pontot termelt a kispadról, a negyediken 5 és fél perc alatt 1 pontig jutott. Jelenleg úgy tűnik, hogy Monta Ellis 2017. április 23-án végleg elbúcsúzott az NBA-től. Védekezni sosem tudott, de egy időben nagy mennyiségben tudott pontokat felpakolni a táblára. Szebb napjain még a mindenkori ligaátlagot is megközelítette hatékonyságban (lásd a képen), viszont ekkor sem kapta meg azt a lehetőséget, hogy valaki teljes egészében az ő játéka köré építse fel a csapatát. Ez nem feltétlenül baj, de számos példát lehetne hozni arra, hogy valamelyik csapat egy védekezni nem tudó, megkérdőjelezhető hatékonyságú játékos köré építkezik. Ellisnek nem volt szerencséje, mert az egyetlen alkalommal, amikor kipróbálhatta volna magát valódi első opcióként, megsérült. Mire visszatért, a lehetőség odalett.
Őszinte leszek, nekem hiányzik Monta Ellis. Noha pályafutása során nem volt több egy pontgyárnál, de időnként olyan látványos megmozdulásokra volt képes, mint nagyon kevesek. Ezek a pillanatok hiányoznak tőle. Az ész nélkül elhajított triplái már kevésbé. Monta Ellis számomra tipikusan olyan játékos volt, akit nagyon szerettem nézni, ugyanakkor nagyon nem szerettem volna, hogy abban a csapatban játsszon, amelyiknek szurkolok. Virtuóz megoldásaival színesebbé tette az NBA világát. A játéka viszont nem felelt meg a modern kosárlabda próbáján. 32 éves korára kiürült nála a tank. Talán ha idősebb korára megtanult volna triplázni, akkor még lehetne valamelyik csapat második sorának a labdás embere, de úgy, hogy a sosem volt triplája mellett az egykoron eszeveszett sebessége is eltűnt, már nincs keresnivalója a ligában. És ez sajnos így van jól.
Adatok forrása: basketball-reference
Kép forrása: Golden State Of Mind
