Az NBA legértékesebb játékosának járó díjával van egy nagy probléma: nincs pontosan definiálva, hogy milyen szempontrendszer alapján kell odaítélni. Az a vélekedés széles körben elfogadott, hogy a győztesnek nagyszerű egyéni statisztikákat kell hoznia, miközben a csapata is a liga legjobbjai közé tartozik. Egy-egy kirívó esetet leszámítva ez minden MVP-ről elmondható. (A néhány kivételnél jellemzően az egyik íratlan kitétel kompenzálta a másiakat.) A 2019/2020-as idény azért is izgalmas, mert kicsivel a szezon fele után még nagyon sok játékosról el lehet képzelni, hogy megkapja ezt az elismerést.
Az idei esélyeseket 3 csoportba lehet bontani:
- Elit statisztikák, elit csapatmérleg: Giannis Antetokounmpo, LeBron James
- Elit statisztikák, jó csapatmérleg: James Harden, Luka Doncic
- Jó statisztikák, jó csapatmérleg: Pascal Siakam, Jimmy Butler, Nikola Jokic
Ezt a listát látva sok kérdés felmerülhet, amikre most leírnám a válaszokat. A Bostonból nem tudnék egyértelműen kiemelni egy játékost, hiába jó a mérlegük. Joel Embiid játékra gyakorolt hatását idén nem érzem annyira jelentősnek, mint az előző két évben. (Az utóbbi reálisan nézve is változhat, a szezon végére nem elképzelhetetlen, hogy ő is bekerüljön az MVP-beszélgetésbe.) Anthony Davis azért nem kerülhet nálam ide, mert a saját csapatának sem ő a legértékesebb játékosa. A Jazz esetében nem egyértelmű, hogy Mitchell vagy Gobert a legértékesebb, ezért nincs itt egyikük sem. Kawhi Leonard nem játszik a back-to-back meccsek mindkét felén.
Az előző mondat miatt született meg ez a cikk. Az MVP kiválasztásánál nagyon fontos tényező az is, hogy a potenciális győztes hány meccsen lép pályára. Ugyan erre sincs egy meghatározott kritérium, de nem szeretik ezt a díjat olyannak adni, akire sokszor nem számíthat a csapata. Mégis mennyi ez a sok? 5 meccs? 10 meccs? 20 meccs? A szezon fele? Ha megnézzük, hogy a mindenkori MVP-k hányszor játszottak abban az idényben, aminek a végén a díjat kapták, akkor azt látjuk, hogy mindössze 5 alkalommal fordult elő, hogy 71 meccsnél kevesebbet. Ezekből 2 nem is számít, mivel 1999-ben és 2012-ben egyaránt rövidített idényt játszottak a lockout miatt. Bob Cousy 1957-es, illetve Bill Russell 1958-as győzelme sem számít ide, mivel ekkor csak 72 összecsapást játszottak a csapatok. Az egyetlen valóban mérvadó győztes Bill Walton, aki az 1977/1978-as szezonban mindössze 58 meccsen lépett pályára.
Leonard a Clippers eddigi 47 összecsapásából 36 alkalommal lépett pályára. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a meccsek háromnegyedén. Ha ebből indulunk ki, akkor azt lehet feltételezni, hogy a hátralévő 35 meccs alatt nagyjából 27 pályáralépéssel számolhatunk az esetében. Ha nem lesz (jobban) sérült, akkor ez reálisan hangzik, mivel legalább 6 back-to-back vár még a csapatára, illetve van egy elhalasztott meccsük, ami szintén növelheti ezt a számot. Ha továbbra is 27-tel számolunk, akkor 63 meccse lehet a szezon végére, ami egyébként még mindig több lenne, mint a tavalyi 60. Cserébe tavaly 34,0 percet átlagolt, míg most „csak” 32,4-et. Az sem lenne meglepő szerintem, ha most is megállna 60 pályára lépésnél, a szezon legvégén előfordulhat, hogy kiültetik további összecsapásokról is.
A múltbeli történések azt mutatják, hogy 60 meccsel gyakorlatilag lehetetlen elnyerni a legértékesebb játékosnak járó díjat. Ha nyelvészeti-matematikai-antropológiai szempontból közelítem meg azt a fogalmat, hogy „legértékesebb játékos”, akkor Kawhi Leonard az MVP. Az civilizáció története során az ősök mindig azt tanították az utódoknak, hogy vigyázzanak az értékeikre. Az emberi természet olyan, hogy az érték mértékével egynesen arányosan növekszik az, hogy mennyire vigyáz arra. A Los Angeles Clippers tavaly két dolgot tanult meg: Kawhi Leonard óriási érték, a Toronto Raptors pedig úgy vigyázott rá, mint semmilyen más csapat a játékosaira. Arra nem lehet díjat adni, ha valaki nem játszik, de arra a statisztikákra talán már igen, amiket olyankor hoz, amikor mégis pályán van.
A cikk elején leírt hármas felosztás alapján úgy tűnik, hogy Leonard valahol a második és a harmadik csoport között helyezkedik el. Több pontot átlagol, mint a Jokic–Butler–Siakam trió, viszont gólpasszokban elmarad a többiektől, egyedül Siakam átlagol nála kevesebbet. (Nála ez érthető is, mert neki nem ez a legfőbb feladata.) Leonard az előkészítések terén ettől függetlenül pályafutása legjobb idényét hozza, korábban 3,5 gólpassz volt a legtöbb, amit átlagolni tudott. Ha csak a 27,4–7,6–5,2-es számsort látjuk, akkor arra nem lenne nehéz rámondani, hogy MVP-kaliber. Kawhi szempontjából pech, hogy – az ismert körülmények mellett – többen is olyan mutatókat hoznak, amik ettől is jobban néznek ki.
Ha valaki szeretné tudni, hogy Excelben hogyan kell lerajzolni egy teknős sziluettjét, akkor a válasz az, hogy megfelelő sorrendben kell beírni az említett játékosokhoz tartozó USG%-et. A viccet beszüntetve, ismét az látszódik, hogy Leonard a harmadik csoport fölött helyezkedik el, de az első négyes alatt. Nálam alapvetően értékesebb, ha egy játékos sokkal nagyobb USG% mellett kicsit kisebb TS%-et ér el, ezért teszem följebb a Butler–Jokic duónál. James esetében már nem tudok így tenni, mert kettejük között túl nagy a különbség játékszervezés terén.
A NET Rating sokszor önmagában is egy érdekes mutató, ugyanakkor vannak hibái. Ha egy közepes játékos 4 nagyon jó társsal van a pályán, akkor az ő NET Ratingje is azt fogja mutatni, hogy egy jó játékos. Ezt a jelenséget valamennyire ki lehet küszöbölni azzal, ha az egyénhez tartozó értéket összevetjük azzal a mutatóval, amit a csapata olyankor hoz, amikor nincs pályán. Ebben is vannak zavaró tényezők, mivel egy kellően jól működő rendszer a megfelelő játékosokkal el tudja fedni a sztárja pihenését/hiányzását. Erre a legjobb példa a Bucks, akik Giannis nélkül is egy nagyon erős csapatnak tűnnek. Ebbe a kategóriába esik a Raptors és a Mavericks is. Szerintem meglepő, hogy a Clippers esetében ez nem igaz, mert gyakran beszélünk arról, hogy övék az egyik legjobb cseresor. Náluk is a rendszerben lehet a válasz, mert ők Leonard, George és Williams egyéni megoldásaira építenek főleg, és ha csak egy játszik közülük, akkor az túl nagy figyelmet kap. (Itt jön be a képletbe, hogy George is sokat kihagyott.)
Amikor Kawhi Leonard játszik, a Clippers nagyon jól teljesít. Hasonló mennyiségű meccset csak Pascal Siakam hagyott ki, és a két csapat hasonlóan teljesített a sztárjuk nélkül. Ha azokat a meccseket nézzük, amikor játszottak ezek a játékosok, akkor a cikk eleji felosztás első csoprtja (LeBron, Giannis) itt is kiemelkedik, viszont Harden és Doncic messze elmaradnak. Mivel az MVP-szavazásnál ez a tényező is nagyon hangsúlyos, ezért őket kevésbé tartom még esélyesnek. Ha minden a jelenlegi ütemben folytatódik, akkor a két konferenciát simán vezető csapat sztárja között fog ez a díj eldőlni. Ha valamelyik másik játékos olyan félszezont hozna le, aminek a segítségével megközelítenék az első helyet, akkor ez változhat. Az az igazság, hogy nincs okunk azt feltételezni, hogy ez miért ne történhetne meg. Ahhoz, hogy ez esetleg Leonard legyen, valószínűleg arra lenne szükség, hogy a Clippers már ne nagyon veszítsen mérkőzést olyankor, amikor ő játszik.
A címben feltett kérdésre az a válasz, hogy valószínűleg nem. Ebben csak az egyik tényező az, hogy sokszor nem lép pályára, és nálam összességében nem is ez a legjelentősebb indok. Nálam többet nyom a latban, hogy a Clippers összességében elmarad a Bucks–Lakers kettőstől, illetve az is, hogy statisztikailag is többre tartom LeBron és Giannis szezonját. Az ugyanakkor figyelemre méltó, hogy a saját csapatára milyen nagy hatást tud gyakorolni Leonard, ami a rájátszásban nagyon sokat érhet. Két dolgot nem szabad elfelejteni: Leonard a rájátszásban akar a legértékesebb lenni, illetve ott nincs back-to-back.
Adatok forrásai: stats.nba.com, basketball-reference
Kép forrása: Business Insider
