Zion Williamson bemutatkozott az NBA-ben. Óriási a felhajtás körülötte, ami érthető is, mivel nemcsak egy „hétköznapi” 1/1-es játékos, hanem olyan adottságokkal is rendelkezik, amilyenekkel senki korábban a liga történetében. Arra a nyers erőre, ami benne lakozik, nagyon veszélyes csapatot lehet felépíteni, s optimistán nézve ezt csak egyetlen tényező gátolhatja meg. Nem, nem egy súlyos sérülés, mivel tényleg igyekszem optimistán nézni, hanem ahogy a címből is ki lehetett találni, Alvin Gentry ez a tényező.
A szociológia azt a jelenséget nevezi dzsentrifikációnak, amikor a jómódú tömegek elhagyják a belvárost a nyugodtabb légkört biztosító kertváros kedvéért, s így a helyükre a centrumba szegényebb emberek költöznek. (Valószínűleg a szociológus ismerőseim megcsapnának egy ilyen definícióért, de nem véletlen, hogy nem lettem szociológus.) Az NBA-be átültve ez a jelenség megjelenik Alvin Gentry edzői pályafutásában is. Ha a kis képet nézzük, akkor az látható, hogy bajnoki címet nyert a Warriorsnál, majd ezt követően – egy aranygyűrűvel gazdagodva – elhagyta a liga akkori centrumát egy sokkal nyugodtabbnak tűnő hely kedvéért. Ez lenne New Orleans, attól pedig tekintsünk el, hogy a jazz városát a pezsgő élet jellemzi.
Ha a nagy képet nézzük, akkor már inkább gondolhatjuk azt, hogy Gentry azokhoz a tömegekhez tartozik, akik át szokták venni a kiköltözők helyét. Több mint 30 éve edzősködik a ligában, s a mostani a 17. olyan szezonja, amikor főedzői megbízatása van. Ebből a 17 szezonból 10 olyan volt, amiben a teljes idényen keresztül megkapta a bizalmat. (Ha addig nem rúgják ki, akkor pár hónap múlva meglesz neki a 11. is.) Ebből a 10 szezonból mindössze 3 volt olyan, amikor pozitív mérleget tudott kipréselni a csapatából: az 1998/1999-es, „LeBron előtt LeBron” Grant Hill vezette Detroitból, a 2009/2010-es, sokadvirágzását élő Steve Nash vezette Phoenixből, valamint a 2017/2018-as New Orleansból, ami a Davis–Cousins duóra épült.
Nem valami sok, amit eddig elért Gentry, és nem lenne nehéz amellett érvelni, hogy nem miatta voltak ezek a csapatok működőképesek az alapszakaszban. Rájátszásba is csak ezekben az idényekben járt, összesen 30 meccs erejéig. Noha itt pozitív a mérlege (17–13), de ezt lényegében egyetlen futásnak köszönheti, amikor a Suns egyszer utoljára össze tudta rakni a játékát. Inkább maradjunk az alapszakasznál: edzői pályafutása során 46,1%-os győzelmi rátát tud felmutatni, miközben több mint 1000 meccsen irányíthatta mindenkori csapatát. Az NBA történetében 31 edző érte el az ezres álomhatárt, közülük pedig Gentry rendelkezik a 27. legjobb győzelmi mutatóval. Ne szépítsük, inkább mondjuk azt, hogy az 5. legrosszabbal.
Lehetne őt mentegetni, hogy valójában mennyire jó edző, de nem érdemes. Azt nem tudnám mondani, hogy nem egy jó szakember, mert valamiért mégis 30+ éve a ligában van, de talán az sem véletlen, hogy az idejének majdnem a felét nem főedzőként töltötte. Erre szerintem alkalmatlan, mert egyszerűen nem megy neki a döntéshozatal és a kritikai gondolkodás. Ennek az egyik megnyilvánulása, hogy nem tudja meghúzni a határt a rotáció kialakításakor. Zion bemutatkozásakor 12 ember kapott lehetőséget. Ha valaki szerinte megérdemli a lehetőséget, akkor az játszani fog, az pedig nem számít, hogy így mennyire lesz széttördelt a rotáció. Az a baj, hogy szerinte mindenki megérdemli a lehetőséget. Ebből olyan felállások születnek, hogy egyszerre van pályán Lonzo Ball, Jrue Holiday, J. J. Redick és Josh Hart. Értem én, hogy alacsony szerkezet, de ilyen négyest nem lehet együtt játszatni, mégis van már 30 közös percük. Ami nálam legutóbb betette a kaput, hogy ezt volt képes mondani az ESPN-nek:
I think the big thing for us is we just need to get him out there so all of this goes away and then we can start to figure out rotations and how we are going to play and things we are going to do.
Ezt nagyon sok módon lehet értelmezni, de én valahogy mindig arra lyukadok ki, hogy egészen addig nem is gondolkodott azon, hogy Zion mellett kiknek kellene pályán lennie, amíg el nem kezdődött a San Antonio elleni meccs. (Ha valaki nem tudná: Williamson ezen a meccsen debütált.) Ha véletlenül feltesszük azt az egyszerű kérdést, hogy milyen készségű játékosok kellenek köré, akkor nagyon gyorsan megtaláljuk a választ: triplázó. Gentry mit csinált? Redick helyére tette be a kezdőbe, akiről megsúgom, hogy annyira nem fakezű. Erre mindjárt még visszatérek, de itt kell megjegyeznem azt is, hogy a Pelicans nyáron leigazolt egy Nicolo Melli nevű csókát, akinek szintén ez lenne az erőssége. Róla eddig két dolgot tanultunk meg: nem fekszik neki az NBA-védekezés, illetve az előszezonban fantasztikus párost alkotott Zionnal. Evidens, hogy a Spurs ellen 82 másodpercet kapott, s természetesen ebben az időben Williamson sem volt pályán.
Visszatérve arra, hogy Redick helyett kezdett Zion: ez a döntés tulajdonképpen védhető is, mivel a dobóhátvéd sérüléssel küszködik, a játéka pedig az utolsó pillanatig kérdéses volt. A Pelicans egyik nagy erőssége lehet idén is, illetve a következő években is, hogy nagyon rugalmasan lehet kezelni azt, hogy az állomány milyen összetételben kerül a pályára. (Josh Hart persze sosem lesz erőcsatár.) Williamson nélkül a New Orleans ideális ötösében Lonzo Ball, Jrue Holiday, J. J. Redick, Brandon Ingram és Derrick Favors szerepel. A két irányító bármelyikét ki lehet venni, de mindkét irányba nehéz döntés lenne. Holiday a csapat kikiáltott vezére, míg Ball az elmúlt időszakban parádésan játszik. Ingram érinthetetlen, mivel idén olyan számokat hoz, mint egy sztár. Favors az egyetlen olyan, aki tudja védeni a gyűrűt, s bármennyire is lehet azt remélni, hogy ebben Zion is jó lesz, ehhez minden bizonnyal kell néhány év. Marad így Redick, akinek meg a triplázása hiányozhat így. Valóban nehéz döntés ez, de egy NBA-szintű edzőtől el lehet várni, hogy egy ilyet megoldjon.
Kicsit mégis Gentry védelmére kelnék. A Pelicans idén egyszerre akar két lovat megülni, mivel rájátszásba szeretnének kerülni, miközben a fiatal mag fejlesztését sem hanyagolhatják el. Ha az előbbi a fő vél, akkor Frank Jackson és Nickei Alexander-Walker számára nincs hely a rotációban, míg az utóbbi esetben E'Twaun Moore és J. J. Redick szerepét kell megkérdőjelezni. Sőt, ha a fiatal mag fejlesztése a fő cél, akkor azt is látni kell, hogy 3 olyan tehetség is van a keretben, akiknek az irányító lehet az elsődleges posztja, és így Jrue Holiday is veszi el előlük a lehetőséget. Arról nem is beszélve, hogy ebben az esetben Favors is fölöslegesen eszi a perceket Jaxson Hayes elől. Ennyit arról, hogy milyen rossz dolga van a Pels edzőjének olyankor, amikor minden játékosa egészséges. Emiatt azért nem kell őt nagyon sajnálni.
Ha már Redick miatt a triplázás szóba került, érdemes megjegyezni azt is, hogy idén a Pelicans erősen épít erre a játékelemre. (Ez üdvözlendő, jár a keksz a szakmai stábnak.) Ez azért is meglepő, mert a keretük azért nincs annyira eleresztve nehéztüzérekkel. Mielőtt folytatnám, kitérnék arra, hogy mi a csuda az a görgő átlag. Ez egy olyan mintavételi módszer, ami mindig az utolsó „X” elemet veszi figyelembe. (Jelen esetben X=5.) Az ábrán az 1-es számnál az az érték látható, ami a Pelicans első 5 meccsének az átlaga. A 2-es számnál a 2. és a 6. meccs közötti időszak átlaga szerepel, a 3-asnál a 3. és a 7. közötti, és így tovább. Ennek az az előnye, hogy sokkal jobban megmutatja a tendenciákat, mint például azt, hogy az eddig eltelt idénynek a közepén nagyon csúnyán beesett a Pelicans hatékonysága. A 21. és a 25. meccsük között – a 21-es számnál látható érték alapján – 28%-kal tripláztak. Erre mondják azt, hogy gyatra.
Érdemes azt is megnézni, hogy a New Orleans triplázásához képest hogyan teljesítettek a mindenkori ellenfelek. Azt is érdekes lenne megnézni, hogy a riválisok hányszor emeltek rá a Pels ellen kintről, és ez a szám hogyan változott a saját átlagukhoz képest, de ez most kimarad. Az azért így is jól látszódik, hogy amikor a Pelicans kilábalt a saját rossz időszakából, akkor azzal párhuzamosan a triplák elleni védekezésük is feljavult. Itt megmutatkozik, hogy mi a görgő átlagos statisztika legnagyobb előnye: az lehet véletlen, hogy egyszer egy csapat gyengén dob ellenük, de az, hogy egymást követő 5 összecsapáson keresztül 25%-kal tüzeljenek ellenük, már inkább tűnik a csapat sikerének, mint szerencsének.
A Pelicans idei játékáról egy valamit lehetett tudni július óta: futni fognak. Gentry számára nem idegen a run and gun stílus. A Suns anno a gyors tempójával tűnt ki a ligából. Azt a csapatot nagyrészt Mike D'Antoni rakta össze, illetve itt érdemes megjegyezni azt is, hogy akkor Steve Kerr volt ott a GM, aki szintén nem idegenkedik ettől a felfogástól. Nem véletlen, hogy Gentry később helyet kapott Kerr edzői stábjában is, ahol a szeme láttára lett a liga legdominánsabb csapata a Golden State Warriors. Nem csoda, hogy futni akar, főedzőként és segítőként is ennek köszönhetően érte el a sikereit. A két csapat között ugyanakkor volt azon kívül is különbség, hogy a sikeresebbnél nem ő volt a döntéshozó. Persze, ott volt egy Curry, egy Thompson, egy Green, és még sorolhatnám, de ami igazán nagy különbség volt, hogy a GSW védekezni is tudott. Jelenleg az az egyik legnagyobb kérdés, hogy ez a kifejezés szerepel-e Gentry szótárában.
A DEF rating sajnos nem egy olyan állandó, aminél egyszerű formában használható lenne a görgő átlag, ezért a szemléltetéshez a meccsenkénti adatokat használom. A tendenciák így is kiszűrhetők, és az látható, hogy egy rövidebb időszakot leszámítva gyengén védekezik a New Orleans. A 28. és a 41. meccs között viszont többnyire működött a játék ezen része. Az egyik érdekesség, hogy ebben az időszakban alacsonyabb pace mellett játszottak. A lassabb tempó mellett könnyebb rendesen visszarendeződni, s egy olyan csapatnál, amiben sok fiatal kap szerepet, fontos az, hogy mindenkinek legyen elég ideje ahhoz, hogy megtalálja a helyét hátul. A másik érdekesség, hogy nem sokkal korábban, a 26. meccsükön tért vissza Derrick Favors a 13 meccses kihagyásából.
Favors a szezon elején a lehetséges 12 meccsből 9 alkalommal lépett pályára. Az idény elején küzdött a beilleszkedéssel, egy kisebb sérüléssel, majd hosszabb ideig nem számíthatott rá Gentry. Ekkor sérült is volt, de ami fontosabb, hogy elhunyt az édesanyja, ami érthetően nagyon megviselte őt. Állítólag komolyan elgondolkodott azon, hogy befejezi a kosárlabdázást. Ebből a helyzetből úgy tért vissza a pályára, hogy a Pels védekezésének az alapja lett. Innentől kezdve csak néhány gyengébb mérkőzése volt, azt leszámítva remekül védekeztek olyankor, amikor ő pályán volt. Az első 9 meccsén 107,5-ös volt a pace vele a pályán. December 13-ám tért vissza, azóta pedig 101,39-es ez a mutató vele, míg nélküle 105,19. Favors meghozta a lassabb tempót és a jobb védekezést.
Jaxson Hayes esete is megér egy misét. A 8. helyen választották ki a drafton, majd a nyári ligában is mutatott szép dolgokat. A szezon mégis úgy kezdődött el, hogy a Pelicans azt tervezte, hogy kiüli az egész szezont, mivel egyszerűen nem volt meg a megfelelő izomzata. Fel akarták őt építeni, hogy a következő idényre készen álljon arra a terhelésre, amit az NBA jelent. A sérülések úgy hozták, hogy már a 4. játéknapon lehetőséget kapott, azóta pedig minden meccsen szóhoz jutott. Kezdetben nagyon nyersnek tűnt, s a lepattanózásával is voltak gondok, de az rögtön látszódott, hogy tényleg nagyon tehetséges. Favors kiesésével nagyobb szerepet kapott, majd amikor csapattársa visszatért, sokkal tapasztaltabban mehetett vissza a második sorba. Vele az a félelmetes kettősség kezd megjelenni a Pelicans játékában, hogy egyszerre tudnak futni és jól védekezni is bizonyos periódusokban. Vele 107,21-es a pace, míg amikor nincsen pályán, akkor „csak” 102,94. Ehhez jön hozzá, hogy vele 107,9 a DEF rating, míg nélküle 113,3.
Az jól látható, hogy a New Orleans számára elengedhetetlen, hogy a Favors–Hayes duó egyike pályán legyen. Amikor ők játszanak, nem rosszabbak az aktuális ellenfelüknél, és ez igen nagy szó egy olyan csapat esetében, ami egy jelentős ideig pofozógép volt az idény korábbi szakaszában. Okafor teljesítményét inkább nem is véleményezném. Zion bemutatkozásával érdekesebb lehet a centerek közötti rotáció is, mivel elsőre akkor nyújtott domináns teljesítményt, amikor ő volt a legfelső poszton. Amiatt már kifakadtam, hogy Gentry milyen összeállításokat tud pályára küldeni, de azért azt külön megjegyezném, hogy abban a 6 perc 37 másodperc alatt, amikor 17 pontot szerzett, mellette Lonzo Ball, Frank Jackson, E'Twaun Moore és Josh Hart volt parketten. Ez most kivételesen bejött, de valahogy mégsem szeretném újra együtt látni ezt a sort.
Hogy valami félig pozitívat írjak a Pelicans edzőjéről, én azt jó döntésnek tartottam a részéről, hogy a 17 pontos futás ellenére is lecserélte Ziont. Meggyőződésem, hogy az NBA-ben dolgozó orvosok, illetve az orvostudomány tart már azon a szinten, hogy a perclimitek megállapításakor nem egy véletlenszám generátort használnak, hanem egy komplex mérőrendszert, ami alapján meg lehet mondani, hogy egy sportoló a mindenkori állapotában milyen terhelésre alkalmas. Az edző és a játékos ettől függetlenül kockáztathat, de ez nem az a szituáció volt, ahol ez szükséges lett volna. Ha szőrszálhasogató akarnék lenni, akkor inkább azért szidnám Gentry-t, mert 2,5 perccel tovább a pályán hagyta őt, mint azt tervezték. Ebből szerencsére nem lett baj.
Most akkor arra akarok kilyukadni, hogy Alvin Gentry azonnal távozzon? Igen és nem. Meggyőződésem, hogy ő alkalmatlan arra, hogy egy sikeres csapatnál ő legyen az edzői stáb feje, de nem ő az egyetlen olyan aktív edző, akire ez igaz. Szezon közben nehéz lenne értelmes alternatívát találni, ráadásul a játékosok is szeretik őt állítólag, úgyhogy azzal nincs bajom, ha az idény végéig marad. Azzal viszont már lenne, ha attól sokkal tovább rontaná ott a levegőt, mert a döntéshozatal területén mutatott hiányosságai visszavethetik a Pelicans fiatal magjának a fejlődését. David Griffin felelőssége is nagy lesz ezen a téren, mivel már a szezon előtt lehívta Gentry szerződéséből a 2020/2021-es szezonra vonatkozó opciót, ami talán elhamarkodott volt. Szintén a vezetőség felelőssége az is, hogy egyszerre két kijelölt irány is van, párhuzamosan építkezni és sikereket elérni pedig nagyon-nagyon nehéz.
Elhamarkodottnak tűnhet, hogy úgy szidom Gentry munkásságát, hogy még nem volt esélye megmutatni a tudását úgy, hogy a jelenlegi keret minden tagja teljesen egészséges, de az ő esetében úgy érződik, hogy mindig van valamilyen kifogás. „Nincs egy használható kiscsatár a keretben.” „Anthony Davis éppen sérült.” „Demarcus Cousins eligazolt.” „Anthony Davis máshol akar játszani.” „A fél keret sérült, legyünk még türelemmel az irányába.” Kifogást mindig könnyű találni, de amióta ő a New Orleans edzője, valahogy mindig van valamilyen kifogás arra, hogy miért nem teljesítenek jobban. Előbb-utóbb ezek el fognak fogyni, és akkor már az edző személye lesz a kifogás arra, hogy miért nem teljesítenek úgy, ahogy azt sokan elvárják.
Kép forrása: Yahoo
Adatok forrásai: stats.nba.com, basketball-reference (január 23-ai állás szerint)
