Szezonfelező MVP-mustra - 3. rész

2017. január 19. - Poolikutya

A legtöbb csapat már lejátszotta meccseinek a felét az idei NBA alapszakaszában, úgyhogy érdemes lehet megnézni, hogy kikről is szólt ez a félszezon, kik voltak eddig a legértékesebbek a szezonban. Kétségkívül a Westbrook - Harden párosról esik a legtöbb szó, most már én sem kerülgethetem tovább, hogy legalább az egyikükről szót ejtsek. A harmadik rész főszereplői Russell Westbrook és Isaiah Thomas.

Az adatok elsődleges forrása az NBA hivatalos oldala, a számok 100 támadásra kivetítve értendőek. Kísérleti jelleggel új formában találhatóak meg a statisztikai mutatók, az ábrákon Westbrook számai kék, Thomas mutatói pedig zöld színnel vannak jelölve.

kepernyofelvetel_179.png

Russell Westbrook mutatói 100 támadásra kivetítve még félelmetesebben néznek ki, mint ahogyan a meccsenkénti átlagai mutatnak, ugyanakkor Thomas a pontok termelésében hasonló mennyiséget képes felmutatni, ami nem kis teljesítmény. A lepattanózásbeli különbség nem csak kettejük között szakadéknyi, hanem csapataik között is, mivel amíg a Thunder a liga élmezőnyében tanyázik ebből a szempontból, addig a Celtics hátulról a harmadik a vonatkozó listán. Ez inkább a csapat kritikája, nem Thomas-é, Westbrook pedig nagyon sok lecsorgót úgy szerez meg, hogy közben a pályán lévő társai az ellenfél dobásai során elsősorban azzal foglalkoznak, hogy kizárják a támadó lepattanóért igyekvőeket, ezzel is segítve Russ munkáját. (Szintén érdekes és visszatérő téma, hogy így hatékonyabb-e a gyors indulások, vagy a magasok által leszedett és előredobott labdáikkal, melyekben kockázati tényező a plusz egy passz, ez egy hosszabb elemzést is megérne.) 

Gólpasszok tekintetében Westbrook második az egész ligában, ahogyan az eladott labdákat illetően is, ez pedig egyszerre fakad a saját-, illetve a csapata játékstílusából is, mivel ő jegyzi a meccsenként kiosztott gólpasszok felét. Ezzel szemben a Boston csapatára sokkal inkább a sok passzos kosárlabda jellemző, és ugyan Thomas jegyzi a legtöbb előkészítést, de az összes assziszt nem egészen egynegyedéért felelős csak. Thomas részben emiatt is rendelkezik sokkal kevesebb eladott labdával.

kepernyofelvetel_186.png

Ebben a játékrészben Thomas már több pontot átlagol, mint riválisa, ráadásul nem is kevéssel. Vele szemben Westbrook még jobban odateszi magát lepattanózásban ilyenkor, gólpasszai száma ugyanakkor valamelyest visszaesnek. Ez utóbbi adat azért is érdekes, mert eközben több labdát is ad el, ugyanakkor ezeket a hibáit arányaiban sokkal több szerzett labdával kompenzálja. Thomas előkészítéseinek a száma is visszaesik ebben a periódusban, viszont ugyanolyan gyakran adja el a játékszert ilyenkor is, mint azt tenné a meccsek egészét nézve is.

kepernyofelvetel_181.png

Westbrook 4,2 dobással vállal többet meccsenként, ugyanakkor a sikeres kísérletek száma között 0,7 a különbség kettejük között, ez nagyon jól visszaköszön a hatékonyságban felfedezhető nagy különbségben is. Ennek fő oka elsősorban a triplázás lehet, mivel a nagyon rossz találati szám ellenére is ipari mennyiségben vállalja el ezeket a dobásokat. (Meg kell jegyezni, hogy még így is ez a második leghatékonyabb szezonja a triplavonalon túlról.) Vele szemben Thomas egyik fő fegyvere a precíz kinti dobás idén, ennek fényében pályafutása legmagasabb számait hozza eddig a kísérletek és a hatékonyság tekintetében is. Ugyanezt elmondhatja a büntetőzését illetően is, míg Westbrook a játék ezen szegmensében „csak” a kísérletek számában teheti ezt.

kepernyofelvetel_184.png

A mérkőzések egészéhez képest ebben a játékrészben mind a ketten sokkal hatékonyabban dolgoznak mind mezőnyből, mind pedig a triplavonalon túlról. Ebben a periódusban Westbrook hárompontosai is jó hatékonysággal esnek már be, Thomas pedig valami elképesztő módon céloz ilyenkor távolról. Hogy ne csak pozitívumokat említsek, mindketten gyengébben büntetőznek a negyedik negyedekben, ez főleg Westbrook esetében jelent látványos visszaesést (-4,3% a meccsátlaghoz képest).

kepernyofelvetel_191.png

Mindketten a labdával a kezükben szeretik megteremteni maguknak a helyzeteket, ennek ellenére nagyon szembeötlő, hogy Westbrook kosarait milyen kis arányban előzi meg előkészítés. A triplákat illetően némileg jobb helyzetben van, bár még így is a bedobott hármasainak kevesebb, mint a kétötödét előzi meg gólpassz. Thomas ugyanakkor sokkal szerencsésebb helyzetben van ezt illetően, de ez ugyanúgy a már fentebb taglalt játékrendszerek közti különbségekből fakad. 

kepernyofelvetel_189.png

A negyedik negyedekben nem meglepő módon még nagyobb hangsúlyt fektetnek arra mindketten, hogy egyedül, a társak gólpasszai nélkül szerezzenek kosarat. Ennek ellenére Thomas tripláinak még így is több, mint a fele valamelyik társa kiszolgálásából születik, a vonalon belülről viszont már egyikük sem igényli ezt a fajta segítséget. Westbrook ebben a játékrészben majdnem az összes kétpontos kosarát saját maga által kreált helyzetből jegyzi, ilyenkor alig kap (kér?) ebben segítséget.

kepernyofelvetel_193.png

Westbrook sokkal nagyobb arányban fejezi be csapatának támadásait, ugyanakkor hatékonysága egyáltalán nem nevezhető kiemelkedőnek. Thomas némileg kisebb szerep mellett elit hatékonysággal dolgozik (61,7 TS%), ráadásul sokkal jobban is vigyáz a játékszerre, mint riválisa. Westbrook lepattanózása a fejlettebb mutatók szerint is fantasztikus, sok center is megirigyelné ezt a hatékonyságot ezen a téren.

kepernyofelvetel_195.png

Ez a szükségesnél bonyolultabbra sikerült ábra mutat rá igazán arra, hogy mi is a legnagyobb különbség a két játékos között. Azokban a percekben, amikor Thomas padozik, a Celtics támadójátéka ugyan több szintet is visszaesik, ugyanakkor a csapat védekezése ilyenkor majdnem ennyit javul, (0,4 híján ugyanannyit) így nyugodt szívvel lehet őt pihentetni a mérkőzések folyamán. Ezzel szemben Westbrook nélkül az OKC játéka a pálya mindkét oldalán katasztrofálisan rosszul néz ki, óriási befolyással rendelkezik csapata játékára.

Végezetül néhány érdekesség: az ESPN Real Plus-Minus mutatói alapján Russell Westbrook az 5., Isaiah Thomas viszont mindössze a 88. helyen áll az egész ligát illetően. Csak a támadóoldalon nyújtott teljesítmények alapján Westbrook 2., Thomas 8. a ligában, míg az RPM Wins mutatója szerint Westbrook 3., Thomas pedig „csak” 58. Eddig a szezon során 53 tripladupla született, ebből 21 Westbrook nevéhez fűződik. Westbrook eddig minden meccsén eladott legalább 1 labdát, 4 alkalommal viszont 10 ilyen hibát is vétett. Thomas 5 dobást blokkolt eddig a szezon során. Westbrook eddig 9 alkalommal maradt bedobott tripla nélkül, pedig minden meccsen volt legalább egy kísérlete. Thomas 6 alkalommal is bedobott legalább 10 büntetőt hiba nélkül. Isaiah Thomas szezoncsúcsa lepattanókban 6, Westbrook mindössze 3 mérkőzésen nem szedett legalább ennyi lecsorgót. A legkevesebb pont, amit Thomas egy meccsen szerzett, az 18, míg Westbrook 3 alkalommal is ennél kevesebbet termelt. Az OKC mindhárom meccset megnyerte. Amikor Westbrook legalább 25 dobást vállal, csapata mérlege 8-10. Amikor ennél kevesebbszer próbálkozik, akkor 17-9. 

A bejegyzés trackback címe:

https://hack-a-gm.blog.hu/api/trackback/id/tr7612137763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.