A legutóbbi Playoff napló óta nemcsak kialakult a finálé párosítása, de le is ment a 6 meccsig tartó párharc, aminek a végén a Los Angeles Lakers lett a bajnok. Ennek apropóján eljött annak az ideje, hogy a szezon utolsó 3 párharcáról is megosszam a nem túl magasröptű gondolataimat, illetve összeszedjek néhány érdekes statisztikát is.

Paul George 9 szezon alatt összesen 89 alkalommal lépett pályára a rájátszásban. Eleinte kiegészítőként, majd első opció lett, míg az utóbbi időkben a másodhegedűs szerepe jutott neki. Nem lehet azt mondani, hogy mindig ugyanazzal próbálkozott, 3 csapatban is próbára tette a szerencséjét, de végül mindig könnyűnek találtatott. A folyamat során megkapta a „Playoff P” becenevet, pontosabban megajándékozta magát ezzel, noha úgy tűnik, hogy nincs túl sok hivatkozási alapja arra, hogy valódi tartalommal bírjon ez a jelző. Vagy mégis? Nézzük meg a számokat!

Véget ért az NBA rájátszásának második köre (már vagy egy hete...), úgyhogy ismét időszerű megnézni, hogy mi történt egy-egy párharc során, különösképpen a statisztikai szegmensre koncentrálva. Ezen felül azért maradt még néhány töltény a „nem túlságosan mélyenszántó gondolatok” kategóriát jelképező fegyverben is, úgyhogy lehet még puffogtatni, illetve megosztom a legújabb agymenésemet is, hogy miért kellene James Hardent Milwaukeeba cserélni. Utóbbit főleg azért írom ki magamból, mert ha magamban tartanék egy ilyen agyament ötletet, akkor attól tartok, hogy több kárt tenne bennem, mint amit az ötletre érkező negatív reakciók tennének.

A Milwaukee Bucks egymás után kétszer fejezte be úgy az NBA rájátszását, hogy az alapszakaszban nyújtott teljesítményüket nézve alulteljesítettek. Ha csak azt az egyszerű tényt nézzük, hogy kétszer nyerték a keleti konferenciát, de egyszer sem jutottak be a nagydöntőbe, akkor ez minden bizonnyal így is van. Tavaly a Toronto  Raptors két meccs alatt kiismerte a játékukat, onnantól kezdve levédekezték őket. Idén a Miami Heat már az első pillanattól kezdve megtette ugyanezt, ráadásul a Bucks ligaelit védekezésén is szépen megtalálták a tátongó lyukakat. Antetokounmpo sérülésével sem könnyű takarózni, mert vele sem volt más a helyzet, sőt, nélküle helyenként még jobban is működött a Bucks játéka.

A Boston Celtics eddig szépen ment a rájátszásban, az első körben a Philadelphia 76ers csapatával mosták fel a padlót. Közben a Brooklyn Nets környékén is izgalmas dolgok történnek, a semmiből bejelentették, hogy Steve Nash lesz az új edzőjük. A 3 említett csapat közelmúltja, jelene és jövője erősen összefonódott 2013. június 27-én. Erről a szoros kötelékről, illetve a részleteiről olvashattok most.

Tovább folytatom a burjánzó gondolataim lejegyzését. Amikor ezeket a sorokat olvasod, már az összes első körös párharc lezárult, de amikor elkezdtem írni, még mindenki Luka Doncic negyedik meccsen dobott győztes kosarán ámult. Mélyenszántó gondolatokat továbbra sem kell várni, viszont néhány – helyenként érdekes – statisztikára számíthattok hajtás után.

Damian Lillardról kis túlzással csak szuperlatívuszokban lehet beszélni az elmúlt időszakban, és ezért maximálisan megdolgozott. Távoli tripláira sokan először a tavalyi rájátszásban figyeltek fel, amikor Paul George szorításában majdnem a félpályáról dobott meccsnyerő kosarat, de valójában már évek óta fokozatosan építette be ezt a fegyvert a játékába. A 2019/2020-as szezonban új szintre emelte játékának ezt az elemét, a mennyiséghez pedig hatékonyság is társult.

Arra gondoltam, hogy egy közös bejegyzésben összeszedem azokat a gondolatokat, vadhajtásokat, amik 3 meccs alatt, után felmerültek bennem az egyes párharcokkal kapcsolatban. Senki se számítson mélyenszántó gondolatokra vagy mélyelemzésekre, csak egyszerű gondolatfoszlányokra, amiket lejegyeztem olyankor, amikor eszembe jutott valami az egyes párosítások kapcsán, és ezeket próbáltam összefüggő szöveggé alakítani.

Számomra valahol még az MVP-címnél is nehezebben megfogható az Év Védője díj, mert szinte lehetetlen összehasonlítani egy festéket védő centert egy vérszívó perimétervédővel. Az egy egész jó alapvetés lehet, hogy olyan csapatból kell jönnie a díjazottnak, ami a liga felső harmadához tartozik védekezésben. Kivételek persze akadnak, idén például a Utah Jazz centere, Rudy Gobert úgy végzett az első 3 hely valamelyikén, hogy közben a csapata a 11. pozíciót foglalta el március 12-én Defensive Ratingben. Tőlük egyértelműen ő lehet a jelölt, de mi a helyzet a top 10-es védekezést hozó csapatokkal?

Az NBA játékosainak egyik legfőbb fokmérője, hogy ki milyen egyéni díjakat zsebelt be pályafutása során. Ezek közül kiemelkedik a legértékesebbnek járó MVP-díj, amit az 1955/1956-os idény óta osztanak ki. Ekkoriban még a játékosok választották ki maguk közül, hogy szerintük ki volt a legértékesebb. Az NBA 12., 1957/1958-as idénye végén a játékosok szavazatai alapján Bill Russell érdemelte ki ezt az elismerést. Több évtizednyi távolságból nehéz megítélni, hogy mennyire született jó döntés, de ez nem akadályoz meg minket abban, hogy utólag ismét kiosszuk a díjat, akár az eredeti győztesnek, akár valaki másnak, aki jobban megérdemelte volna.